Az ókortól kezdve visszatérő módszere a hatalomnak, hogy a megrögzött – vagy inkább politikailag veszélyes – igazságkeresőket kivonják a forgalomból azzal, hogy bolondnak nyilvánítják őket.

A szovjet pszichiátriai iskola 1945-ben a magyar pszichiátriát is felszabadította. Ezzel kezdődött a politikai paranoia csendes karrierje. A kórisme: a beteg az államhatalom intézményeinek nyílt bírálatával tanújelét adja, hogy képtelen a normális alkalmazkodásra. Lényegében befolyásolhatatlan meggyőződéstől, beteges következetességtől szenved, ezért pszichiátriai kezelésre szorul. Ami ennél is fontosabb: feltűnés és bírói ítélet nélkül kivonható a forgalomból.

A politikai téveszmék jelentős szakmai feladatot kínáltak a tudományos szocializmus pszichiátriájának. Jön az elmeorvos, szirénázik fejében a direktíva, áthatol az épelméjűség látszatán, és beteggé nyilvánítja a szocialista társadalomra veszélyes gondolkodót.

Az állampártnak nemcsak a nyugati tiltakozások elhárítása miatt volt kényelmes a politikai ellenfelek tartós gyógyintézeti kezelése, hanem így tudta egyszerűen és láthatatlanul leválasztani őket a társadalomról.

E sorok írója Zelei Miklóssal közösen 1989-ben jelentette meg először Őrjítő mandragóra címmel (1989. Pallas Lapkiadó Vállalat) tényfeltáró művét a politikai pszichiátria természetrajzáról, és felkutatott eseteiről. A könyv azóta több kiadást megélt. Bennünket még kézről kézre adtak az érintett túlélők, stencilezett dokumentumokat csúsztattak a kezünkben füstös presszók mélyén. A rendszerváltozást követően Mező Gábor kutató újságíró előtt már megnyíltak az archívumok, így született meg Ellopni a lelket, megtörni a testet című dokumentumregénye (2021. Erdélyi Szalon Könyvkiadó) a kommunista pszicho-horrorról. Ezek a kordokumentumok szolgálnak a mostani visszatekintés tárgyi alapjául.

A polipszichi első nagy túlélője és leleplezője a világszerte ismert Vlagyimir Bukovszkij volt, akiről a régi orosz vicc jut az ember eszébe.

Pása bácsit meghívják a pionírok, hogy meséljen a három fiáról. A legnagyobb fiával kezdi az öreg: a Vörös Hadsereg ezredese, nagyon büszke vagyok rá. A középső fiam trösztigazgató Szibériában. Rá is nagyon büszke vagyok. De a legbüszkébb a kicsire vagyok, kedves pionírok, mert pontosan olyan, mint Lenin. Egyik börtönből ki, a másikba be.

Bukovszkijt négyszer börtönözték be. Először 1963-ban tiltott irodalom terjesztéséért, és mellékbüntetésként azonnal kényszergyógykezelésre ítélték. Másodjára három évvel később, nem sokra rá, hogy kiszabadult, államellenes szervezkedésért fogták le, amit sosem bizonyítottak rá, de a kényszergyógykezelés ezúttal sem maradt el. Harmadszor már három év munkatábort kapott tüntetés szervezéséért. 1970-ben pedig, miután visszatérhetett Moszkvába, külföldi újságírók előtt nyilvánosan, nyugati orvosoknak írt nyílt levélben először fedte fel és bizonyította dokumentumokkal a szovjet politikai foglyok pszichiátriai kényszerkezelését. Ezúttal már hét év munkatáborra és öt év száműzetésre ítélték, ami ellen jogvédő szervezetek tiltakoztak szerte a világban. Végül a kóros igazságkeresőt 1976-ban megfosztották szovjet állampolgárságától, és egy fogolycsere-egyezmény keretében kicserélték Luis Corvalanra, a Chilei Kommunista Párt bebörtönzött főtitkárára.

Nyugaton óriási tisztelettel és érdeklődéssel fogadták, megkapta az Adenauer-díjat. Az angliai Cambridge-ben telepedett le, neurofiziológia szakon elvégezte az ottani egyetemet, kutatóként dolgozott, később az egyetem tanára lett. 1991 tavaszán látogatott először Oroszországba, Boris Jelcin kezdeményezésére visszanyerte állampolgárságát. A következő évben tanúként hallgatták meg a szovjet kommunista párt ellen indított perben. Ennek előkészítéseként engedélyt kapott korábbi titkos archívumok kutatására.

Többször járt hazánkban is. 2011-ben a köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére „a kétpólusú világrend megbontásáért és a demokrácia előmozdításáért, valamint Magyarország szabadságának kivívásért tett erőfeszítéseiért” a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Bukovszkij az Országházban vette át.

Fiatalsága legjavát börtönökben, száműzetésben és elmegyógyintézetekben – többek közt a hírhedt Szerbszkij Intézet politikai elkülönítőjében – töltötte. Maga sem gondolhatta akkoriban, hogy hosszú élete 2019-ben ágyban, párnák közt ér véget angliai otthonában.

Emlékirataiban Bukovszkij megörökítette, hogyan kezelték az idegelmén a politikai foglyokat.

Erről így ír: „A „dühöngők gyógyítása”, pontosabban szólva büntetése alapvetően három eszközzel történt. Az első: aminazin. Ettől az ember álomba zuhan, olyan apatikus lesz, hogy fel sem fogja, mi történik vele. A második: szuflazin és kén. Ez igen erős fájdalmat és hidegrázást okoz, a láz felmegy 40-41 fokra. A harmadik: a becsavarás. Ez számított a legsúlyosabbnak. A foglyot valamilyen vétségéért a lábától a hónaljáig szorosan összecsavart nedves lepedővel vagy vitorlavászonnal összekötözik. A száradó anyag összehúzódik, és iszonyatos fájdalmakat, égető érzést okoz az egész testében. Rendszerint ettől elveszítik az eszméletüket, közben a nővérek felügyelnek rájuk. Az eszméletlen ember kötelékén kicsit lazítanak, hogy levegőhöz jusson és magához térjen, aztán újra megfeszítik.”

(folytatjuk)

Fotó: Freepik