Boldoggá avatják Bódi Mária Magdolnát

Szerző: civilek.info

HITÉLET, SZÍNES

Bódi-Mária-Magdolna

Az eljárást Mindszenty József bíboros, akkor még veszprémi püspökként kezdeményezte.

Boldoggá avathatják az 1945-ben Litéren vértanúhalált halt Bódi Mária Magdolnát, miután Ferenc pápa május 23-án felhatalmazta a Szenttéavatási Dikasztériumot, hogy kihirdesse a boldoggá avatására vonatkozó dekrétumot – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményében.

Tóth Tamás, az MKPK titkára elmondta: a boldoggá avatás várhatóan egy éven belül megtörténik.

A szertartás helyszínéről és pontos időpontjáról később dönt a dikasztérium, de az elmúlt évtizedek tendenciája alapján valószínű, hogy Magyarországon, a Veszprémi Érsekség területén tartják majd.

Tóth Tamás felidézte: 1945. március 23-án két fegyveres szovjet katona támadt rá a Veszprém melletti Litéren, a kastély udvarán kialakított óvóhely bejáratánál tartózkodó asszonyokra, köztük Bódi Mária Magdolnára, aki – a többiek védelmében is – ellenállt, ezért lelőtték.

Halála után nem sokkal Mindszenty József bíboros, akkor még mint veszprémi püspök, kezdeményezte boldoggá avatását, de a kommunizmus évtizedei alatt nem lehetett lefolytatni az eljárás első, egyházmegyei szakaszát.

A rendszerváltás után 2011-től 2016-ig tartott az egyházmegyei eljárás, ezt követte a szentszéki szakasz.

Elmondta: a folyamat egy perre hasonlít, amely során történészek, teológusok vizsgálják meg az összegyűjtött dokumentumokat, érvelnek pro és kontra. Ezután ismerhetik el a jelölt vértanúságát, a vértanúság kimondásával pedig megnyílik a lehetőség a boldoggá avatásra. Amennyiben ugyanis valaki vértanúhalált halt, a boldoggá avatáshoz nincs szükség egy hozzá köthető csoda igazolására.

Azzal tehát, hogy Ferenc pápa május 23-án elismerte Bódi Mária Magdolna vértanúságát, zöld utat adott a boldoggá avatásnak – tette hozzá Tóth Tamás.

Az MKPK nyári rendes üléséről szóló közlemény szerint a testület tanácskozásán Michael Wallace Banach apostoli nuncius azt mondta, Bódi Mária Magdolna élete „mélyebb gondolkodásra hív minket a vértanúság értelméről az egyház életében”.

MTI

Borítókép: Bódi Mária Magdolna emlékműve Szigligeten
Forrás: Wikipédia/Solymári

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004