Civil Akadémia – Maradunk, akik mindig is voltunk + VIDEÓ

Szerző: civilek.info

CIVIL, KIEMELT

civil akadémia

A Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége a 2025-26-os évadban is várja vendégeit. A hétfői rendezvényen a CÖF-CÖKA felvázolta a jövőre vonatkozó terveit, a kerekasztal beszélgetés résztvevői Csizmadia László a CÖF-CÖKA tiszteletbeli elnöke, ifj. Lomnici Zoltán a CÖF-CÖKA elnöke és Heizler Norbert a CÖF-CÖKA főigazgatója voltak.

ifj. Lomnici Zoltán a CÖF-CÖKA új elnöke kinyilvánította, hogy az eddigi értékeik mentén folytatják tevékenységüket.

„Egy nemzeti oldalon politizáló politikusnak, szakembernek nem lehet más testtartása mint a büszkeség, a töretlen optimizmus és a magabiztosság. Mert ha ez nincs meg benne, ha csak a sebeit nyaldossa, ha vissza-vissza tekint és csak a saját hibáit elemzi, akkor szerintem valóban vége van. Van mire büszkének lenni, van miből kiindulni: négy kétharmad az olyan történés, amit nem lehet kitörölni a magyar politikatörténetből.”

ifj. Lomnici Zoltán
ifj. Lomnici Zoltán a CÖF-CÖKA elnöke a Civil Akadémia június 8-ai eseményén – Fotó: Civilek.info

Reménykeltőnek nevezte, hogy 16 év patrióta építkezése után, egy hónap elteltével sem kormányzást, sem előremutató javaslatokat, ötleteket a Tisza Párttól nem látunk.

ifj. Lomnici Zoltán szerint azért is kell megbecsülni a maradék fórumokat, mert veszélyben van számos jobboldali médium, a Tisza Párt nem is 2002-es, hanem 1994-es helyzetet akar teremteni. Ebből a helyzetből nem lesz egyszerű felállni, különösen, hogy jelenleg nem számíthatunk tömegesen a fiatalokra, a huszonévesekre, a harmincasokra.

ifj. Lomnici Zoltán
ifj. Lomnici Zoltán a CÖF-CÖKA elnöke a Civil Akadémia június 8-ai eseményén – Fotó: Civilek.info

„De azt látom, hogy Európában is volt ilyen tendencia, hogy egy időre a felelős politikát, azt inkább az idősebb generáció támogatta, de hiszek abban, hogy a nemzeti értékek mentén történő politizálást igenis a fiatalabbak is tudják és fogják támogatni.

Csizmadia László, a CÖF-CÖKA tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta, hogy nem búcsúzkodni jött, az új vezetés alkalmas lesz arra, hogy egy új kezdéssel a jó hagyományokat, értékeket megtartva
visszahódítsa a terepet. Reméli, hogy az új, fiatalos lendület és a nála lévő tapasztalat együtt hatásos és hatékony lesz.

„Megtanultam, ha sarokba szorítanak, ha ütnek vernek, akkor sokkal nagyobbat kell visszaütni. Nem szabad ezt egész egyszerűen elviselni.”

Csizmadia László
Csizmadia László a CÖF-CÖKA tiszteletbeli elnöke a Civil Akadémia június 8-ai eseményén – Fotó: Civilek.info

A CÖF-CÖKÁ-nak nem kell pitizni azért, hogy folytatni tudja az életét, szellemi honvédői támogatása biztosítja fennmaradásukat – emelte ki. Jöhet vizsgálódni hozzájuk az NAV, az ÁSZ, megmutatják, hogyan lehet tisztességesen gazdálkodni, úgy, hogy ne kelljen rettegni. Az alapító elnök szerint ez azért is fontos, mert ha félnek, nem mehetnek előre.

ifj. Lomnici Zoltán a CÖF-CÖKA elnöke, Heizler Norbert a CÖF-CÖKA főigazgatója és Csizmadia László a CÖF-CÖKA tiszteletbeli elnöke (b-j) a Civil Akadémia június 8-ai eseményén
ifj. Lomnici Zoltán a CÖF-CÖKA elnöke, Heizler Norbert a CÖF-CÖKA főigazgatója és Csizmadia László a CÖF-CÖKA tiszteletbeli elnöke (b-j) a Civil Akadémia június 8-ai eseményén – Fotó: Civilek.info

Csizmadia László három pillérre építi a keresztény-konzervatív erők visszatérését: 2-3 éven belül a Fidesznek egy nagyon erős középpárttá kell válnia, emellett a KDNP-nek is többet kell tennie, önmagában is egy 15 százalékos párttá kell fejlődnie, és harmadik pillérként egy erős mozgalomra van szükség, amely ha odaáll az első kettő mögé, akkor vissza lehet hozni mindent.

A teljes eseményt megtekintheti az alábbi videóban:

Címlapkép: ifj. Lomnici Zoltán a CÖF-CÖKA elnöke, Heizler Norbert a CÖF-CÖKA főigazgatója és Csizmadia László a CÖF-CÖKA tiszteletbeli elnöke (b-j) a Civil Akadémia június 8-ai eseményén – Fotó: Civilek.info

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004