CIVIL
Magyarságismereti kéziköny bemutatója: hogyan látnak minket a németek, hogyan látjuk mi önmagunkat?
Dr. Rab Irén, az Ungarnreal-Ungarn aus erster Hand online magazin alapítója és főszerkesztője az Ungarnrealban megjelent írásokból válogatott magyarságismereti kézikönyvet ...
Szívszorító búcsú a kisfiútól, aki sohasem nőhetett fel
Eltemették Till Tamást. A bajai kisfiú sorsa két és fél évtizeden át bizonytalanságban tartotta családját. 2000 májusában tűnt el, és ...
Megalakult a pesthidegkúti CÖF Klub
December 2-án került sor a Pesthidegkúti CÖF klub megalakulására. A helyi közösség tavasz óta működik, de első nyilvános rendezvényének a ...
Gálával köszöntik az önkénteseket Szegeden
December 5. az önkéntesek nemzetközi napja, egy civil szervezet ebből az alkalomból szervezi meg gáláját, amelyen köszönetet mond azoknak, akik ...
A Patrióták Európáért pártcsalád elnöke köszönetét fejezte ki Csizmadia László és a magyar patrióta civil erők támogatásáért
Meggyőződésem, hogy közös erőfeszítéseink révén az Európai Unió végre felismeri, hogy sikeres jövője csakis a nemzetállami szuverenitást tiszteletben tartó, Charles ...
„Háború árnyékában” – Meghívó Kihelyezett Civil Akadémiára
A CÖF-CÖKA tisztelettel meghívja Önt, a CÖF Miskolci Klubja szervezésében, a „Háború árnyékában” című Kihelyezett Civil Akadémiára. Vendég: Kiszelly Zoltán, ...
Összefogásra szólít az Ökumenikus Segélyszervezet
Sokéves hagyomány, hogy decemberben kiemelt kampány kezdődik. Adventi gyertyagyújtással hívott országos összefogásra az Ökumenikus Segélyszervezet vasárnap Budafokon, ahol Lévai Anikó ...
Marco Rossi kézjegyével dedikált mezt ajánlott fel Csisztu Zsuzsa
Mert jónak lenni jó! A közmédia jótékonysági kampánya Magyarország egyetlen gyermekhospice intézményét támogatja idén. Különleges élményben lehet részük azoknak, akik ...
Hárommázsás hízóval indult Békéscsabán a disznótoros szezon
A Csabai Kolbászklub Egyesület nagy fába vágta a fejszéjét András napon. Hazánkban hagyományosan november 30-án, András napkor kezdődnek a disznóvágások ...
Megnyitotta kapuit a Mikulásgyár, a legidősebb önkéntes segítő 88 éves (videóval)
Idén 20. alkalommal rendezik meg a Mikulásgyárat, és a hagyományoknak megfelelően Joulupukki, az igazi finn Mikulás nyitotta meg a programot. ...









