Nehéz meghatározni, hogy kik hallgatnak bennünket – mondta el a Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese a Civilek Podcast adásában hozzátéve, hogy szándékuk szerint a hívőkhöz és az Istent keresőkhöz egyaránt szólnak.
Radetzky András a negyedszázaddal ezelőtti indulás nehézségeiről beszélve arra is utal, hogy az internet világában adásaik már a világ bármely pontján és bárki számára elérhetőek. Keresztények ugyanis mindenütt élnek – állapítja meg a szakmát immáron egyetemi docensként oktató egykori kereskedelmi rádiós, akinek az a tapasztalata, hogy a fiatalok igenis szomjazzák a jó hírt.
Annak ellenére fogékonyak az evangéliumra, hogy hétköznapjaikat nem a vallási előírások szigorú szabályai szerint élik. Keresik a hidat, amit viszont nekünk, az előttük járó korosztályoknak kell megácsolnunk – fogalmaz a Katolikus Rádió szakmai irányítója.
Riporter: Németh Miklós Attila
Készítette: Görgényi Levente
Médiaigazgató: Petán Péter