Civilek Podcast – Mi a magyar nemzeti érdekből indulunk ki! (vendég: Illés Boglárka)

Szerző: civilek.info

CIVILEK PODCAST

Civilek podcast borito illes boglarka

Azokra a hírekre érdemes figyelni, amelyeket elnyom a nyilvánosság – mondja a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára. A kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős Illés Boglárka a Visegrádi Együttműködés magyar elnökségének első napjaiban arról is beszélt, hogy a szövetségben lévő négy ország politikusai gyakran Magyarországról is pártpolitikai érdekeik szerint nyilatkoznak.

Csehország például választásra készül, míg a lengyelek most tanulják a balliberális kormánnyal és a patrióta elnökkel való együttélést. A V4 országoknak igenis vannak közös programjaik, törésvonalat csak Ukrajna támogatása és az Oroszországgal szembeni szankciók jelentenek. Közép-európai együttműködésre pedig igen is szükség van – fejti ki az államtitkár, nem zárva ki a visegrádi országok körének későbbi bővülését.

A beszélgetés itt nézhető meg:

Riporter: Németh Miklós Attila
Készítette: Görgényi Levente
Médiaigazgató: Petán Péter

 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004