Csaknem hatszázmillió forintot kapnak az önkéntes tűzoltó egyesületek

Szerző: civilek.info

CIVIL

önkéntes tűzoltó egyesület

Elbírálták az önkéntes tűzoltó egyesületek pályázatait: a korábbi évekhez hasonlóan idén ismét hatszázmillió forint támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek között – írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.

A közlemény szerint a pályázatra az idén 653 egyesület több mint 546 millió forint értékben nyújtott be igényt. A bizottság – amelyben a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai mellett a Magyar Tűzoltó Szövetség delegáltjai is részt vettek – elbírálta a pályázatokat, a támogatásokra vonatkozó javaslatot pedig az országos katasztrófavédelmi főigazgató jóváhagyta.

A pályázók a támogatás egy részét működési költségeikre fordíthatják, egy részéből maguk szerezhetnek be tűzoltóeszközöket és szakfelszereléseket, de a forrásból jut szertárfelújításra és gépjármű- illetve technikai eszköz felújítására, valamint természetbeni támogatásként EDR rádiókat vehetnek majd át a nyertesek – írták.

MTI

Fotó: Rózsadomb Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004