A támogatás ára keményebb lehet, mint amire Ukrajna számított.
Szigorúbb feltételekhez kötné az Európai Unió az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel egy részének folyósítását – számolt be a Bloomberg értesülései alapján a Kárpáti Igaz Szó. A vita középpontjában olyan, politikailag kényes gazdasági intézkedések állnak, mint az adórendszer radikális átalakítása.
Kijev jelenlegi, kedvezményes adózási rendszere ugyanis jelenleg lehetővé teszi, hogy a kisvállalkozók mindössze 5 százalékos adót fizessenek bevételeik után.
Az új elképzelések szerint azonban az évi 4 millió hrivnyánál nagyobb bevételű egyéni vállalkozókra akár 20 százalékos áfát is kivethetnek.
A pénzügyminisztérium számításai szerint ez évente több mint 40 milliárd hrivnyával növelhetné a költségvetési bevételeket.
A nemzetközi partnerek kísértetiesen ismerős érvekkel álltak elő a reform erőltetése kapcsán, mint amivel az európai gazdaságok belső támogatási rendszereit szokták kritizálni: szerintük a jelenlegi szisztéma
- torzítja a versenyt,
- fenntartja az árnyékgazdaságot és
- túlzott terhet ró az államháztartásra.
A kérdés azonban politikailag kifejezetten érzékeny. Az ilyen típusú adóemelések rendkívül népszerűtlenek, és korábban is komoly vitákat váltottak ki az ukrán parlament és Volodimir Zelenszkij között.
A törvényhozás már több hasonló javaslatot is elutasított, például a külföldről érkező csomagok megadóztatását is.
A támogatási csomag része egyébként egy 8,4 milliárd eurós makrofinanszírozási keret, amelyet Ukrajna még idén szeretne lehívni. A teljes 90 milliárd eurós programból körülbelül 60 milliárd eurót védelmi célokra különítenének el.
A helyzetet bonyolítja, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is hasonló feltételekhez köti saját, több mint 8 milliárd dolláros programját. Ukrajna már elmulasztott egy márciusi határidőt, és júniusig kapott haladékot, amikor újraértékelik a program teljesítését.
Felmerült ugyan, hogy az áfaváltozások bevezetését egy évvel elhalasztják, de a nemzetközi szervezetek a reformok mielőbbi végrehajtását sürgetik.
Még ha Kijev időt is nyer, a kérdés hosszabb távon elkerülhetetlen: az EU-csatlakozás érdekében az ukrán adórendszert előbb-utóbb az uniós normákhoz kell igazítani, ami aligha fogja elnyerni az ukránok többségének tetszését.
Fotó: Facebook/ Volodimir Zelenszkij (Володимир Зеленський)