Egy átlagkereső több évtizedes munkájával keres annyit, mint Magyar Péter egyetlen tőzsdei ügylettel

Szerző: civilek.info

AKTUÁLIS

Magyar Péter

Miközben Magyar Péter erkölcsi aggályokkal indokolta a 4iG-részvényei eladását, valójában a megfelelő pillanatban, komoly haszonnal szállt ki, hiszen hetvenmillió forintot kereshetett egyetlen ügyleten. Ez a hatalmas összeg egy átlagkereső több évtizedes jövedelmének felel meg.

Magyar Péter minap azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy eladta a tulajdonában álló 4iG-részvényeket, és ezzel mintegy hetvenmillió forintos nyereséget könyvelhetett el. A bejelentés nem sokkal azután történt, hogy kiderült: a 4iG is részt vesz a magyar állam hadiipari fejlesztéseiben – idézte fel a Magyar Nemzet.

A Tisza Párt elnöke morális okokkal indokolta az eladást, ám Deák Dániel politikai elemző szerint inkább anyagi motiváció állt a háttérben.

A Világgazdaság információi szerint Magyar Péter már korábban tudhatott az állami együttműködésről, mégsem adta el részvényeit, inkább

megfelelő pillanatban, komoly haszonnal szállt ki.

A tranzakció miatt a Magyar Nemzeti Bankhoz bejelentés is érkezett, amelyben piaci manipuláció gyanúját vetik fel. A hetvenmillió forintos tőzsdei nyereség egy vagyon a hétköznapi magyar munkavállalóknak.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) januári adatai szerint a kedvezményekkel számított nettó átlagkereset 459 ezer forint. Ez alapján egy év alatt egy átlagos dolgozó 5,51 millió forintot vihet haza. Ha minden forintot félretenne, akkor több mint tizenkét és fél év alatt gyűlhetne össze a hetvenmillió forint, csakhogy ez a valóságban lehetetlen, hiszen megélhetésre is költeni kell.

Reálisan számolva, ha valaki például jövedelme felét tudná megtakarítani, akkor

25 év alatt juthatna el ugyanide az átlagkereset mellett.

A nettó mediánkereset, amely a magyar dolgozók felénél alacsonyabb, másik felénél magasabb jövedelmet jelent, 373 600 forint volt. Ez évi 4,48 millió forint, vagyis ebből indulva még több időre, csaknem 16 évre lenne szükség, ha valaki minden fillért megtakarítana.

Magyar Péter azzal indokolta részvényei eladását, hogy a 4iG állami hadiipari megrendelésekkel való összefonódása miatt „erkölcsi okból” szállt ki a cégből. Azonban a jelentős pénzügyi nyereség és az időzítés fényében sokak számára már nem tűnik olyan egyértelműnek az erkölcsi motiváció.

Forrás: hirado.hu
Címlapkép: Facebook/Magyar Péter

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004