Előre kell néznünk!

Szerző: Csizmadia László

CSIZI-BLOG, KIEMELT, VÉLEMÉNY

cöf sajtótáj 20240614 08 csizmadia lászló

Petőfi Sándor verse, A Tisza, szívet-lelket gyönyörködtető. A költő nemcsak csodálatos verseit hagyta ránk, hanem életét is áldozta hazánkért.

Elutasítandó, ha valaki a Tisza nimbuszával politikai fogásként garázdálkodik. Egy pénzköltő és a hazát kiárusító talpáig sem érhet a hős forradalmárnak.

Igen, Magyar Péterre gondolhatunk, ha a szereplését értékeljük. Akár összehasonlíthatjuk a fiatal vándorszínészt és platós teherautón porondmesterként szónokló aktort. A különbség, ahogy mondani szoktuk, olyan nagy, mint a Makó és Jeruzsálem közötti távolság. Tény, hogy költőnk a hazáért élt, majd halt.

Így érdemes Magyar Pétert összehasonlító górcső alá vetni. Rögtön láthatóvá válik, hogy a Tisza nevével visszaél. A folyó kétarcúságát láthatjuk a versben, ez azonban egészen más, mint a platós aktor viselkedése.

Természetes szépségünk, a Tisza, valóban időnként zúg és bőg. A Tisza Pártot nézve másfajta kétarcúságot láthatunk.

Először is, Petőfi Sándorhoz nem hasonlíthatjuk a külföldi zsoldból élő hamis pártmessiást, aki kiárusítja nemzetét.

Másodszor, pártja nem úgy zúg, mint időnként a természetes Tisza. Ennek oka, hogy az országot többször eladósító bukott pártvezetőkkel működik együtt, ezek a megkopott fogaskerekek zúgnak és recsegnek. A magyarok többsége már leselejtezte a Gyurcsány-Bajnai-Karácsony-féle fogaskerekeket.

Petőfi mindig is csodálta, tisztelettel és odaadással verselt szerelméről. Ezzel ellentétben Magyar Péter szíjjal a kezében állandó fenyegetésben részesítette feleségét, feldúlva családját. Ugyanakkor a néppárti vezér, Manfred Weber akaratát, a magyar érdekek teljes tagadásával teljesíti.

Az előbbiek szerint a helyzetet meg kell fontolnunk. Feltételezve, de nem megengedve a gondolatot, tegyük fel a kérdést, hogy mi lenne, ha az Unió által megerősített egymillió főt számláló ukrán hadsereg, hátat fordítva Oroszországnak, elindulna Magyarország felé, mint ahogy a második világháború végén történt. Elillanna-e szájhősünk háborúpártisága, vagy sem?

Kérdésünk jogos, de abban is biztosak vagyunk, hogy az igaz patrióták, magyar hazafiak, nem vélnék ezt baráti gesztusnak.

Van legitim parlamentünk, kormányunk, és mögötte a többségi támogatást biztosító béke hívei. 2026-ra patrióta szellemiséggel kell felkészülnünk, megőrizve Petőfi Sándor hősiességének szellemiségét, és elvetve a hamis messiás elképzeléseit.

Csizmadia László

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004