Emberölés előkészülete miatt jelentették fel Krúbit

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

krúbi

Péntek este a Budapest Parkban lépett fel Horváth Krisztián, ismertebb nevén Krúbi. A zenész a koncertjének egy pontján belpolitikai elemzésbe kezdett, vers formájában.

„A nap újra felragyog , a madarak csicseregnek, a virágok kinyílnak, és felkacag minden gyermek. Örömkönnyek hullanak, hisz vagy 20 évbe tellett, de eljött a nagy pillanat: a Feri végre elment” – először Gyurcsány Ferenc közéletből való távozását figurázta ki a rapper, majd rátért Orbán Viktorra. Krúbi a miniszterelnök testtömegére célozva Orbán Viktort „szaftos falatnak”, majd „kis ducinak” nevezte.

Orbán Viktor felakasztásáról fantáziált koncertjén Krúbi

Közel másfél perces performanszának végén pedig mosolyogva éhező emberekről és a kormányfő felakasztásáról beszélt.

„Amikor majd felakasztjuk, küldök neki gyógypuszit” – zárta döbbenetes sorait Krúbi, a közönség egy része pedig hangos ovációban tört ki.

Mindezek miatt Tényi István emberölésre irányuló előkészület bűntettének gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) tett feljelentést. Ezért a bűncselekményért akár öt év is kiszabható.

Fotó: Facebook/Krúbi

Magyar Nemzet

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004