Kiemelte: a nagycsütörtök esti misén „szentségi erővel” jelenik meg az utolsó vacsora emléke, az eucharisztia alapítása és a lábmosás eseménye.
Jézus azzal, hogy az utolsó vacsorán megmosta tanítványai lábát, a „végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk”, az eucharisztiában pedig „itt marad mellettünk”, „erőforrásunk lesz az idők végéig”, hogy legyen erőnk követni példáját és tanítását.
Homíliájában Erdő Péter arról beszélt: a nagycsütörtök esti szertartás több, mint egy közös emlék felidézése, a misén jelenvalóvá válik az utolsó vacsora „mélysége, tartalma, átlényegítő ereje”. Ezen a misén „három fő titkot ünneplünk”: az Oltáriszentség alapítását, az egyházi rend szentségének alapítását és a testvéri szeretet parancsát – mondta.
A bíboros kitért arra: már maga az utolsó vacsora is emlékezet volt, a jövőt megjelenítő emlékezet. Jézus ugyanis a keresztre feszítése előtt mondta, kezébe véve a kenyeret és a bort, hogy „ez az én testem, mely értetek adatik”, illetve, hogy „ez az én vérem, mely értetek kiontatik”. Jézust még nem feszítették keresztre, mégis, már feláldozott testét és vérét adta a tanítványoknak.
Az isteni örökkévalóság szférájából hangzottak szavai, ahol a terv, az esemény és a hatás egyetlen isteni mindentudásban, számunkra elképzelhetetlen módon egységet alkot. Ahol egyesül a múlt, a jelen és a jövő. Az utolsó vacsora tehát túllép az egész anyagvilág keretein, megvilágítja, értelmezi és egy étkezés közösségében számunkra is érzékelhetővé teszi Krisztus megváltó halálának titkát – tette hozzá a bíboros.
A szertartáson Erdő Péter megmosta 12 hívő lábát.
A mise végén az Oltáriszentséget a bíboros a téli kápolnába vitte, ahol kíséretével csendben imádkozott előtte. A szertartás végén minden díszt eltávolítottak az oltárról, arra emlékeztetve, hogy Jézust megfosztották ruháitól.
A hívek csendben, elbocsátás nélkül távoztak a templomból.
MTI
Borítókép: Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (j) az utolsó vacsora emlékére celebrált nagycsütörtöki szentmise végén, miután az Oltáriszentséget a bíboros a téli kápolnába vitte az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházban 2025. április 17-én.
Forrás: MTI/Kovács Attila