Finoman szólva sem aratott osztatlan sikert a kormányfő  nyugdíjtémájú közlése

Szerző: civilek.info

KIEMELT

idős-ember

Szégyen.” „Átvertek, de kegyetlenül.” „Mindenki dolgozzon a hullazsákig” – beleszálltak a kommentelők Magyar Péter mai bejelentésébe.

Szégyen” – az egyik kommentelő lakonikus tömörségű véleménye ez, amely a miniszterelnök pénteki bejelentése alatt olvasható Magyar Péter közösségi oldalán.

A kormányfő azt közölte, hogy január elsejétől a kormány tíz százalékkal emelné a megváltozott munkaképességűek rokkantsági és rehabilitációs ellátását is. Amennyiben pedig az érintettek elérik a 65 éves kort, rájuk is vonatkozna a nyugdíjminimum 120 ezer forintra emelése.

Ömlött a kritika

A mostani miniszterelnöki megszólalás lényegében kiegészíti az augusztus végit, amelyben az öregségi nyugdíj minimumösszegének januárra tervezett 120 ezer forintra emeléséről volt szó.

Talán az volt az első olyan gazdasági intézkedés, amelyre döntő többségben elutasító reakció érkezett.

Bár a közösségi média hozzászólásaiból messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, a kritikus kommentek akkor olyan mennyiséget értek el, ami mellett szó nélkül sem érdemes elmenni. A többség azt tette szóvá, hogy azok is számottevő emelést kaphatnak, akik nem dolgoztak meg érte, mások pedig azt vetették fel: mi lesz a megváltozott munkaképességűekkel. Utóbbi hozzászólások arra utaltak, hogy nekik is ígért a Tisza komoly juttatásnövelést.

Magyar Péterék a választási kampányban számos nyugdíjügyi ígéretet tettek, az ezek összefoglaló leírásaiban szerepelt az is: garantálják, hogy havonta 120 ezer forintos öregségi és rokkantsági nyugdíjnál senki nem kap kevesebbet. Ezeket be is másolták most többen a miniszterelnöknek.

Szégyen, átverés

Éppen ezt kérték most számon Magyar Péteren többen a kommentfalon.

59 éves rokkant nyugdíjas, én is kérek 120 000 Ft-ot”

írta egyikük, míg egy másik hasonló életkorú másik hozzászóló azt rögzítette, hogy ezek szerint várta a beígért 120 ezer forintos minimumnyugdíjat. „Ami meg lett ígérve.”

Ezért pedig kérem – az előzetes ígéretüknek is megfelelően –, hogy a megváltozott munkaképességű emberek ellátását is emeljék meg legalább 120.000 Ft-ra! Ne csak a 65 év felettiekre gondoljunk”

érvelt egy harmadik.

Mások továbbléptek eggyel és arról írtak, hogy Magyar Péter megszegte ígéretét:

Ez most hatalmas csalódás. Nem ezt ígérte Miniszterelnök úr”

írta egy hozzászóló.

Egy másik pedig úgy fogalmazott: „Mindenki dolgozzon a hullazsákig. A kampányban nem ez szerepelt. Pont a legrászorultabb réteg nem kap csak, morzsát. Ez embertelen”.

Magyar Péter kösz a semmit! 45 éves vagyok, gyógyíthatatlan, dolgoztam és szégyellem leírni, hogy mennyit kapok! Nem felejtjük, amit ígértél!!!”

vette át a miniszterelnök által oly sokszor alkalmazott tegező stílust egy újabb kommentelő, de érkezett több hasonló hangnemű hozzászólás.

Ez nem segítség, ez embertelen politikai cinizmus! Ezt az olcsó húzást pedig minden egyes rokkant és megváltozott munkaképességű embernek eszembe fogom juttatni, akivel csak találkozom!”

fogalmazott valaki. A környezet agitációja egyébként is gyakran előkerült. Volt olyan, aki azt írta, hogy most ezt hallgathatja majd azoktól, akiket meggyőzött, hogy szavazzanak Magyar Péterre. „Tiszás vagyok, nem érint, de rokonom ismerősöm van ilyen. Most hallgathatom, hogy nem ezt ígértétek” – írta másvalaki.

A legtöbbet azonban az a komment árulta el a helyzetről, amelyben az érintett azt írta, hogy ő is hitt az ígéretnek és sírni volna kedve. „Átvertek engem, de kegyetlenül” – fogalmazott.

Magyar Nemzet

Elkeseredtek az idősek Magyar Péter bejelentése miatt – Fotó: Magyar Nemzet/Vémi Zoltán

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004