Havasi Bertalan szerint Magyar Péter bűncselekményt követett el az azonnali feljelentés elmulasztásával

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Állam elleni bűncselekményt lát Magyar Péter miniszterelnök Orbán Viktor vasárnapi szavaiban, aki a Digitális Polgári Körök táborában a nemzeti ellenállásról szólva azt mondta, kioszthatnák a megfelelő eszközöket. Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke szerint a kormányfő összevissza beszél, és ha valóban bűncselekményről szerzett tudomást, feljelentést kellett volna tennie.

Magyar Péter szerint a Fidesz elnöke a Digitális Polgári Körök táborában „fegyveres lázadásról” és az „alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásáról beszélt”. A korábbi miniszterelnök kijelentéseire reagálva a mostani kormányfő azt írta: „ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény”.

Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor mondatait valóban úgy kell-e értelmezni, mint ahogy arról Magyar Péter posztolt, elmondta:

Magyar Péter összevissza beszél. Ha tényleg olyan okos, hogy » alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásáról« szerzett tudomást, akkor azt is tudnia kellene, hogy az azonnali feljelentés elmulasztásával bűncselekményt követett el a Btk. 263. paragrafusa szerint. De valószínűleg szimplán csak hülyeségeket beszél, és fogalma sincs semmiről.

Magyar Péter nem értette Orbán Viktor szavait, ezért életfogytiglannal fenyegeti a Fidesz elnökét

Orbán Viktor vasárnap délelőtt a Digitális Polgári Körök kétnapos országos táborába látogatott el, hogy egy beszélgetés keretében ossza meg a gondolatait a mögötte és az előtte álló hónapokról. Az eseményt sokan egyfajta visszatérésnek titulálják.

Orbán Viktor: A Tisza-kormány alatt eddig csak rombolás folyt + VIDEÓ

Orbán Viktor amikor a Nemzeti Ellenállásról beszélt, azt mondta, „ebben a pillanatban hazánk még nincs erre alkalmas állapotban. Mi már abban vagyunk, itt kioszthatnánk a megfelelő eszközöket, kinek mi jut, tompább, élesebb…”

Index

Borítókép: Orbán Viktor, a Fidesz elnöke (b) és Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója távozik a párt parlamenti frakciójának ülésérõl a Képviselõi Irodaházból 2026. július 21-én – Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004