Így tiltakoztak cserbenhagyott gazdák százai a záhonyi határátkelőnél (CÖF riport videóval)

Szerző: civilek.info

CIVIL

gazdatüntetés záhony CÖF

Tele vannak a magyar gazdák raktárai, nem bírjuk eladni a gabonát, az ukrán gabona kiszorítja a magyar a piacról – mondta el az egyik gazda a Civilek Infó kamerájának, ezzel összefoglalva, miért jelentek meg ilyen nagy számban a helyszínen.

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum szóvivője a helyszínen elmondta, kiállnak a magyar kormány mellett, amikor azt szorgalmazza az uniónál, hogy gondolják át az ukrán áruk teljes körű vámmentességét és a szolidaritási folyosók működését. Kiemelte, fontosnak tartják azt is, hogy Magyarország, több uniós tagállam mellett fellép az ukrán dömping ellen.

Heizler Norbert, a CÖF-CÖKA országos koordinátora Szellemi Honvédő kitűzőket ajándékozott a traktorokkal és mezőgazdasági gépjárművekkel érkezett tömeg számára, akik a hideg, szeles időben is órákon át adtak hangot elégedetlenségüknek Záhonyban.

Az Európai Unió területén már hetek óta zajlanak gazdatüntetések, amelyek nem csupán az ukrán gabona importjával szembeni tiltakozásról szólnak.

A gazdák számára aggasztó a környezetvédelmi előírások negatív hatása is, melyek betartása jelentős költségeket ró rájuk anélkül, hogy elegendő pénzügyi támogatást kapnának a családi gazdaságaik fenntartására és fejlesztésére. Ezenkívül felháborító számukra, hogy míg rájuk szigorú szabályok vonatkoznak például a gyomirtók használatával kapcsolatban, addig Dél-Amerikából az importcégek olcsó és ellenőrizetlen termékeket is behozhatnak az Európai Unióba. Ez pedig egyértelmű piaci hátrányt jelent az európai gazdák számára.

Itt nézhetik meg videós összeállításunkat a gazdatüntetésről:

gazdatüntetés záhony CÖF
Fotó: civilek.info
gazdatüntetés záhony CÖF
Fotó: civilek.info
gazdatüntetés záhony CÖF
Fotó: civilek.info

 

Köszönettel vesszük és hálásak vagyunk a megemelkedett támogatási összegekért. A kialakult helyzetnek megfelelően a hatékony felhasználásra teszünk ígéretet.

Továbbra is várjuk támogatásukat!

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Unicredit Bank 10918001-00000064-35950004