Ezen a vasárnapon áttérünk a nyári időszámításra, éjjel kettőkor egy órával előre állítjuk az órát. Sokan vártuk ezt a napot. Igaz, hogy aznap kevesebbet alszunk, de reméltük: egyszer és mindenkorra véget ér ez az ostoba, idejét múlt, tavaszi – őszi állítgatás. A Föld bölcs rendje visszatér, újra egységes lesz az időszámítás. Tévedtünk. Minden marad a régiben.

Az Európai Unió ugyanis kézbe vette az ügyet. Nem kapkodta el. Szokás szerint évekig tartó egyeztetésbe kezdett a tagállamokkal. Végül az Európai Bizottság a tőle megszokott határozatlansággal lépett: visszavonta az évi kétszeri óraátállítás eltörlésére vonatkozó javaslatát. Közleményükben kifejtették, hogy már megint a tagállamokkal – azokkal a fránya, ósdi nemzetállamokkal – van a baj.

Képtelenek megegyezni abban, hogy a téli vagy a nyári időszámítás maradjon-e érvényben.

Biztos, ami biztos, Brüsszel döntött: a kérdés lekerül a napirendről, az óraátállítás velünk marad.

Az Európai Unió egyik alapító atyja, Jean Monnet egyszer azt mondta: „Európa válságokon át alakul, az ezekre adott megoldások összege nem más, mint maga az Unió.”

Ami azt illeti, válságokból az elmúlt másfél évtizedben olyan bőven kijutott az öreg kontinensnek, hogy a monneti logikát követve mostanra az egyeztetés, a döntéshozatal virtuózát kellene látnunk a brüsszeli szervezetben. Világgazdasági recesszió, eurózóna-krízis, brexit, koronavírus járvány és most az orosz-ukrán háború. Ahogy pestiesen mondják: gombócból is sok.  Alighogy kilábaltunk az egyikből, máris előttünk tornyosult a következő próbatétel. Ezekhez képest egyszerű ujjgyakorlatnak tűnik az évi kétszeri óra átállítás uniós szabályozása. Végre felmutathatnak egy olyan ügyet, amiben elsimították az érdekellentétet, megteremtették a konszenzust a 27 tagállam között.

Ha úgy vesszük, az EU a »te megvakarod az én hátam, én megvakarom a tiédet« elvén alapul, azaz a tagállamok folyamatosan alkut kötnek, amelyben egy adott szakpolitikai kérdés támogatásért cserébe a másik állam számára fontos ügyben visszaadják a szívességet. A kövérre hízlalt apparátusnak ebben nem lenne más dolga, minthogy eredményesen közvetítsen. Más szóval, közmegegyezésen alapuló harmóniát teremtsen.

Szolgáltasson az európai polgároknak, merthogy alapvetően erre szól a jogosítványa, nem pedig arra, hogy letűnőben lévő ideológiák éjjeliőre legyen.

Mármost visszatérve az ember alkotta időre, józan paraszti ésszel mifelénk a természetes állapot a nyári időszámítás. Az északabbra fekvő országokban viszont, ahol később kel fel a nap, érthető, hogy inkább a téli időszámítás egész évre való kiterjesztését akarják.  Az uniós bürokraták erre már föltették a kezüket. Bizonyára – ahogy szokták – írtak egy ötven oldalas jelentést „Őszintén a patthelyzetről” címmel, és biztos, ami biztos, nem csináltak semmit. Abból bajuk nem lehet.

Ma már velünk élő történelem a téli – nyári időszámítás körüli hercehurca. A nyárira még az Osztrák–Magyar Monarchia idején, 1916. április 30-án tértünk át először, német példát követve.  Ők azért döntöttek így, hogy kevesebb mesterséges fényt kelljen előállítani a háború alatt, és ezáltal spórolhassanak. Magyarországon 1958–1979 közt szünetelt a kétféle időszámítás, de pechünkre 1980-ban ismét bevezették, megint csak az energiatakarékosságra hivatkozva.  Horn Gyula kormánya pedig 1996–ban kormányrendeletbe foglalta mondván, hogy gazdasági haszonnal jár. Azóta nem szabadulunk tőle.

Eltelt huszonkilenc év, ma már a közvilágítást sem kapcsolgatják föl-le, attól függően, hogy hányat üt a toronyóra, hanem sötétedéskor automatikusan kigyúlnak a fények, pirkadatkor pedig kialszanak.

Szóval gazdasági haszna nincs, egész pontosan az USA Energiaügyi Minisztériuma szerint maximum 0,03 százalékos megtakarítás érhető el általa, ami a matematikai hibahatárt sem éri el.  Káros hatása ellenben, elsősorban az emberek bioritmusának szétzilálásában évek óta kimutatható.

Az óra átállítása utáni napokban, hetekben fáradékonyabbak, figyelmetlenebbek vagyunk, csökken a munkánk intenzitása. Különösen ilyenkor tavasszal, mikor lényegében veszítünk egy órát. A szállítás és szállítmányozás is megszenvedi ezt az időszakot, ugyanis váltáskor többlet papírmunkát és szervezést követel a szállítmányok menedzselése.

Az elmúlt tíz évben több országban – például Törökországban, Brazíliában és Oroszországban – eltörölték az óraátállítást. Érdekesség, hogy az oroszok 2011-ben először a nyári időt tették állandóvá, majd három évvel később, 2014-ben a rossz tapasztalatok miatt inkább áttértek a télire.

Az unióban egyébként három időzónában élnek a népek. Az írek és portugálok a nyugat-európait használják. A közösség zöme, köztük mi, magyarok és további tizenhat tagállam a közép-európait. Bulgária, Ciprus, a balti államok és Románia pedig a kelet-európai időzóna szerint él.

A népi mondás úgy tartja, hogy az idő a bolondot is eszére hozza. Tegyük hozzá: az okos pedig más kárán tanul.

Úgyhogy legjobb lesz, ha ebben a kérdésben is kezünkbe vesszük a sorsunkat. Megegyezünk szépen a többiekkel az általunk jól ismert, belakott Közép-Európában, és egységesen átállunk a számunkra kedvezőbbre, véget vetve ennek a keserves óra állítgatásnak.

Csak Bokros Lajost ne vonjuk be a folyamatba, ha kérhetem, mert még ezt is kiigazítja, a maga módján. Kitalálja, hogy elég nekünk 23 óra egy napra. Egy órával pedig adózzunk a határtalan hülyeségnek. Uniós méretekben.

Szerző: Gazsó L. Ferenc

Fotó: depositphotos.com