Megkongatta a vészharangot a német belső hírszerzés. Figyelmeztetésük szerint amint enyhül az iráni fegyveres konfliktus, Teherán Európára fordíthatja a figyelmét, és fokozhatja az államilag támogatott terrorakciókat a kontinensen.
Az iráni rezsim a háborús nyomás csökkenése után európai, elsősorban zsidó, izraeli és amerikai célpontok, valamint a rendszer bírálói ellen indíthat hajtóvadászatot – figyelmeztetett a német belső hírszerzés, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV). A német elhárítás jelenleg is vizsgál olyan Németországban élő személyeket, akik a közelmúltban Iránba utaztak katonai kiképzésre, hogy aztán a teheráni vezetés szolgálatába álljanak – írja az Euractiv brüsszeli hírportál.
A radikalizálódás és a nyugat-európai hálózatépítés riasztó példái már ismertté váltak.
A hírszerzési források szerint több tucatnyian hagyták el Németországot, hogy Iránban kapjanak kiképzést. Köztük van a hamburgi Benjamin G., akiről feltételezik, hogy ahhoz a 2024-ben végre betiltott Hamburgi Iszlám Központhoz (IZH) kötődik, amely hosszú éveken át zavartalanul működhetett Teherán legfontosabb európai előretolt bástyájaként. Szintén beszédes Aitak Barani esete, aki korábban Németországban élt, és akit tavaly Frankfurtban elítéltek a Hamász október 7-i terrortámadásának éltetéséért. A férfi egy iráni propagandavideóban is szerepelt.
„Az iráni titkosszolgálatok által a (pro-)zsidó, (pro-)izraeli célpontokra, valamint a németországi iráni ellenzéki személyekre és csoportokra jelentett elvont fenyegetettségi szint továbbra is magas”
– közölte a BfV.
A terror új, „költséghatékony”, de annál veszélyesebb formát öltött Európában. Az iráni titkosszolgálatok az európai célpontok eléréséhez gyakran a helyi szervezett bűnözői hálózatokat használják fel. 2026 márciusa óta egy új, Harakat Ashab al-Yamin al-Islamia (HAYI) nevű formáció is aktív, amely a közösségi médián – a Telegramon és a Snapchaten – keresztül toboroz fiatal bűnözőket vagy kiskorú migránsokat. Kis összegekkel veszik rá őket gyújtogatásokra és házi készítésű robbanószerkezetekkel elkövetett kisebb támadásokra.
Adrian Shtuni biztonságpolitikai szakértő szerint ez a stratégia rendkívül veszélyes: az „eldobható”, olcsó merénylőkkel végrehajtott tömeges akciók célja, hogy túlterheljék az európai rendvédelmi szerveket. Amíg a rendőrség zsinagógákat, iskolákat véd és közösségi médiás profilokat vadász, a háttérben profi alvósejtek és a Közel-Keletről visszatérő, kiképzett terroristák készülhetnek komolyabb csapásokra.
Bár az amerikai igazságügyi minisztérium a napokban bejelentette, hogy letartóztatták a HAYI műveletei mögött álló egyik kulcsfigurát, a nyugat-európai társadalmakba beépült radikális hálózatok kettős fenyegetése komoly kihívás elé állítja a kontinenst.
A teheráni vezetés fatvát adott ki, amely bosszúra szólítja fel a muszlimokat, és ezáltal drámaian növeli az európai támadások valószínűségét. Nicolas Stockhammer osztrák terrorelhárítási kutató szerint ez a felhívás a radikalizálódott egyénektől a szervezett csoportokig sokaknál célba találhat.
Ráadásul a mostani helyzet nem előzmények nélküli: már a tavalyi tizenkét napos háború kapcsán is lelepleztek iráni kémhálózatokat, amelyek zsidó intézmények elleni merényleteket készítettek elő. Az Amadeu Antonio Alapítvány szerint a veszély „valós, akut és életveszélyes”, mivel iráni ügynökök évek óta kémkednek európai célpontok után.
A német rendőrszakszervezet (GdP) már riadót fúj a németországi dzsihadisták ellenőrizetlen visszatérése miatt, és politikai lépéseket sürget, beleértve az olyan befogadási programok felfüggesztését, amelyek tisztázatlan személyazonosságú emberek beáramlását teszik lehetővé.
Az iráni titkosszolgálatok is aktívak Európában. Németországban és Dániában tavaly nyáron kiterjedt kémhálózatot lepleztek le, amelynek célja kifejezetten zsidó intézmények elleni merényletek előkészítése volt. Egy dán állampolgár, aki az iráni rezsimnek kémkedett, Berlinben térképezett fel zsidó célpontokat. Az akciót az Iráni Forradalmi Gárda irányította, a kémkedés pedig „egyértelműen későbbi terrorcselekmények előkészítését szolgálta” – számolt be róla a ZDF Heute.
Címlapkép: depositphotos.com