Keresztények mészárlása Nigériában – miközben a világ elfordítja tekintetét

Szerző: civilek.info

HITÉLET

fekete keresztény afrika

Június 13-án Nigéria középső részén, Yelwata településen, több mint 200 keresztény ember – köztük asszonyok és gyermekek – vesztette életét egy iszlamista támadásban. Az áldozatok többsége belső menekült volt, akik más térségekből menekültek a biztonság reményében. Minderről a világ nagy része hallgatott.

„Aznap este, amikor erős eső zúdult a városra, mintegy 500 keresztény gyűlt össze az ideiglenes menekülttáborban, a piac melletti raktárépületekben. Aznap korábban a város önvédelmi milíciája és néhány rendőr kivonult, hogy vizsgálja a környéken megfigyelhető terrorkészülődéseket. Steven Kefas, egy helyi újságíró szerint ez a megmozdulás csapdaként szolgált – elterelte a figyelmet a valós támadásról.

Kb. 22:30-kor egy fegyveres “gyilkos osztag” rontott a településre és három órán át öldököltek. A szakadó esőben puskalövések dördültek és macheték csattogtak. Az épületeket felgyújtották, a menedékhelyekben pedig megölték azokat, akik próbáltak menekülni. Az ACN szerint az eset a “legvéresebb támadás” volt eddig Nigériában ezen a vidéken „- számolt be a thefp.com.

Nigéria az elmúlt évtizedben a világ egyik legveszélyesebb helyévé vált a keresztények számára – írja a helyzetet feltáró cikkében a vasarnap.hu. Az ország középső és északi régióiban szélsőséges csoportok, mint a fulani dzsihadisták, a Boko Haram és az Iszlám Állam Nyugat-afrikai Tartománya (ISWAP) rendszeresen hajtanak végre brutális támadásokat keresztény közösségek ellen. Csak a 2015 és 2025 közötti időszakban közel 150 papot raboltak el, sokukat megölték, miközben a keresztények elleni erőszak áldozatainak száma évről évre nő. Csak 2025 április–júniusban 500 halálos áldozatot követeltek a vérengzések a thefp.com cikke szerint.

Miért fontos felismerni a folyamatot?

2024-ben a dzsihadisták által elkövetett támadások áldozatainak több mint 80 százaléka keresztény volt. 

Az Amnesty International és a Katolikus Segélyszervezet (Aid to the Church in Need) megerősítette, hogy a támadók családokat zártak be otthonaikba és élve elégették őket, a holttestek egy része felismerhetetlenségig megégett. A támadás nem elszigetelt eset, hanem a nigériai keresztény közösségek ellen irányuló szélesebb körű üldözés része, amelyben 2024-ben több mint 4000 keresztényt öltek meg az országban.

„Több mint 200 embert mészároltak le. A CNN erről nem számol be” – írta a fentebb említett Steven Kefas, nigériai újságíró a yelwatai terrorcselekményről.

„Allahu Akbar” – kiáltások közepette válogatás nélkül ölték az ártatlanokat. És mégis, a CNN, a BBC, a világ nagy hírügynökségei szinte nem is említették az esetet. A nigériai újságíró, Steven Kefas, aki a helyszínen volt, azt mondta:

„Nem foglalkoznak velünk. Mintha nem is léteznénk.”

Ezek a tragikus események alig kapnak nemzetközi médiafigyelmet. A CNN és más nagy nemzetközi hírügynökségek nem foglalkoznak megfelelően a nigériai keresztények elleni támadásokkal, miközben más, kevésbé súlyos konfliktusokat nagyobb hangsúllyal közvetítenek. Ez a médiacsend hozzájárul ahhoz, hogy a világ nem ismeri fel a keresztényüldözés valós mértékét és súlyosságát, így nem tud kellő támogatást nyújtani az áldozatoknak.

2009 óta az iszlamisták Észak-Nigériában több mint 18 000 templomot romboltak le, és országszerte több mint 50 000 keresztényt gyilkoltak meg.

De vajon mi az oka a hallgatásnak?

A válasz bonyolult, de fájdalmasan egyszerű: a média és a politika gyakran el akarja kerülni a vallási konfliktusok hangsúlyozását, nehogy feszültséget szítsanak, vagy ne stigmatizálják az iszlám közösségeket. Így a valóság torzul, a szenvedők pedig láthatatlanok maradnak – írja a vasarnap.hu.

A Hungary Helps program felértékelődik

De nem lehetünk közömbösek. A Hungary Helps program példája megmutatja, hogy lehet másként is. Magyarország nemcsak pénzzel, hanem figyelemmel és szolidaritással is támogatja a nigériai keresztényeket, akiknek a túlélésért kell küzdeniük egy olyan világban, ahol a hangjuk elvész. Ez a program reményt ad, és felhívja a figyelmet arra, hogy a vallásszabadság nem csupán elvont fogalom, hanem emberek életének kérdése.

Fotó: depositphotos.com

 

Azbej Tristan: A kereszténység kétfrontos támadás alatt áll

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004