A héten kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés, amelynek egyik legfontosabb napirendi pontja az új köztársasági elnök megválasztása lesz. A képviselők emellett többek között az egészségügyi adatkezelést, a köznevelést, a közpénzügyeket, a rendészeti feladatellátást és a 2026-os költségvetést érintő törvényekről is szavaznak.
Nem marad eseménytelen a nyár vége a magyar Országgyűlésben: augusztus 10-én és 11-én rendkívüli ülést tartanak. A kétnapos ülés legfontosabb mozzanata minden bizonnyal az új köztársasági elnök megválasztása lesz, amelyre a tervek szerint augusztus 11-én kerül sor.
A rendkívüli ülés első napja hétfőn 13 órakor kezdődik. Napirend előtt a miniszterelnök is felszólal, ezt követően pedig interpellációk, azonnali kérdések, majd kérdések következnek. A határozathozatalokra legkorábban 14 óra 45 perctől kerülhet sor. A napirend része két új ellenzéki képviselő, Hortay Olivér és Palóc André mandátumának igazolása és eskütétele is, amennyiben annak feltételei fennállnak.
Törvényjavaslatok egész hada a parlamenti ülésen
A parlament hétfőn több törvényjavaslatról is vitát folytat. Ezek között szerepel az egészségügyi adatkezelést érintő törvénymódosítás, a közneveléssel kapcsolatos jogszabályok módosítása, a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról szóló törvény módosítása, valamint a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályok módosítása. Napirenden van továbbá a 2026-os központi költségvetés módosítása, a rendészeti feladatellátás racionalizálásával összefüggő törvénycsomag, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatallal kapcsolatos költségvetési módosítás, valamint az agrárkamara működését érintő jogszabályváltozás is.
Különösen fontos lehet a köznevelési törvény módosítása, amely nemzetiségi napirendi pontként kerül a képviselők elé. A javaslatot az Oktatási Bizottság és a Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága is tárgyalta,
a parlament pedig a bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitáját követően a zárószavazást is megtartja.
Baka Andrást jelölte a Tisza Párt
A rendkívüli ülés második napján pedig az új köztársasági elnök megválasztásán lesz a fókusz. A napirendi javaslat szerint a választás 9 óra 40 perckor kezdődik. A jelöléshez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének írásbeli ajánlása szükséges, minden képviselő pedig egy jelöltet ajánlhat.
Az államfőt az Országgyűlés titkos szavazással választja meg. Az első fordulóban a megválasztáshoz a képviselők kétharmadának támogatása szükséges. A szavazásra negyven perc áll rendelkezésre, majd egy jelölt esetén húsz, két vagy több jelölt esetén negyven perc alatt értékelik a voksokat.
Ha az első forduló eredményes, az új államfő ünnepélyes eskütételére is sor kerülhet.
Amennyiben az első forduló nem hoz eredményt, második szavazást tartanak. Ekkor már csak a két legtöbb szavazatot kapott jelöltre lehet voksolni, és az lesz a köztársasági elnök, aki a legtöbb érvényes szavazatot szerzi. Ha ez a forduló sem vezet eredményre, ismételt jelölés után új választást kell tartani.
Jelen állás szerint kedden egyetlen jelölt lesz, Baka András személyében, aki a Tisza Párt jelöltje. A Fidesz-KDNP nem vesz részt a jelölés folyamatában, mert szerintük illegitim módon távolították el Sulyok Tamást. A Mi Hazánk jelöltje Tóth Máté, akinek a hivatalos jelöltté válásához viszont kevés lesz a párt 6 országgyűlési képviselőjének ajánlása, így várhatóan már az első fordulóban megszavazzák majd az egyetlen jelöltet köztársasági elnöknek.
Zárószavazások, döntések
Az államfőválasztás után a parlament további fontos ügyekkel folytatja munkáját. Zárószavazásra kerül többek között az egészségügyi adatkezelésről, a köznevelésről, a közpénzügyi szabályokról, a 2026-os költségvetésről, a rendészeti feladatellátásról és az agrárkamaráról szóló előterjesztés.
A keddi ülésen emellett a legfőbb ügyész lemondási idejéről is dönthet az Országgyűlés.
A napirendi javaslat szerint Dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész lemondásának időtartamával kapcsolatban kerül a Ház elé S/475. számú határozati javaslat.
Nem maradnak el a mentelmi ügyek sem: három képviselő, Varga Lőrinc Mihály, Takács Péter, valamint Toroczkai László mentelmi jogáról is dönthetnek. Toroczkai László esetében ráadásul két külön ügy szerepel a napirenden. A mentelmi jog felfüggesztéséhez a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
A rendkívüli ülés végén két újabb törvényjavaslat általános vitája is napirendre kerül. A képviselők megvitatják az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítását, valamint a szakképzésről szóló törvény módosítását. Mindkét előterjesztés kormányzati javaslat, és a napirendi terv szerint a viták lezárásáig tárgyalja őket a parlament.
Címlapkép: Szavaznak a képviselõk az Országgyûlés rendkívüli ülésén 2026. június 29-én – Fotó: MTI/Hegedüs Róbert