Gyurcsány Ferenc visszavonulása váratlan lépés volt, azonban Dobrev Klára és a DK akciója mindent egybevetve nem meglepő, hiszen láttunk már erre korábban próbálkozást – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Kiszelly Zoltán, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány politikai elemzési igazgatója Dobrev Klára megválasztása kapcsán.
Ahogy az várható volt, a Demokratikus Koalíció választmányán Dobrev Klára került ki győztesen, így Gyurcsány Ferenc távozása után teljesen átvette a stafétát és már ténylegesen is ő a baloldali párt első embere. Az azonban már sokkal nagyobb kérdés, hogy a Magyar Péter és az általa vezette Tisza párt kreálta új politikai térben mire lehet elég ez a váltás.
Kiszelly Zoltán szerint habár elsőre az újdonság erejével hathat a dolog, azonban tény, hogy láttunk már ilyen fajta próbálkozást a DK részéről. A politológus szerint érdemes felidézni, hogy 2022-ben már volt egy időszak, amikor Gyurcsány Ferenc a háttérbe vonult, Dobrev Klára pedig úgymond a kirakatba került. Ebben az időszakban volt ugyanis az árnyékkormány.
Tulajdonképen ennek az árnyékkormánynak látjuk most az árnyékát – fogalmazott Kiszelly, aki hozzátette, hogy 2022-ben a formula beválni látszott, hiszen különböző politikusok átigazolásával a kezdeti lendületet sikerült fenntartani, Gyurcsány háttérbe húzódása pedig segítette ezt a folyamatot. Azonban az EP választások megmutatták, hogy ez közel sem volt elég.
Habár a DK Kiszelly szerint szeretné megismételni ennek az árnyékkormánynak a „sikerét” azonban ennek akadálya lehet a részben a Tisza párt okozta szavazói mozgás. Ennek kapcsán a politológus szerint érdemes észben tartani, hogy a DK nagyjából 200 000 biztos szavazót tudhat magáénak.
Ezzel a szakember szerint reális cél lehet a párt részéről az 5 százalékos parlamenti küszöb megcélzása. Kiszelly szerint ebben a helyzetben a DK amolyan király csináló tudna lenni, hiszen ez egy kiélezett választáson arra éppen elég lehet, hogy a Tisza ne tudjon Dobrevék nélkül lépni.
A számok azonban becsapósak lehetnek, hiszen habár a DK még mindig egy szervezet, annak minden előnyével és hátrányával, azonban a mostani mérésekben a szavazati hajlandóság a közelében sincs a választások előtt mérhető részvételi szándéknak. Kiszelly szerint a 60 százalék környéki részvételnél a 200 000 szavazó elég lehet az 5 százalékra, azonban ez később változhat és elkezdhet zsugorodni.
A politológus szerint a DK ugyan identitás szavazókat tudhat a táborába, azaz olyan embereket, akik Dobrevvel esetleg Gyurcsánnyal vagy a párt irányával szimpatizálnak, azonban egy esetleges kormányváltás lehetősége itt is elindíthat bizonyos mozgást és lehetséges, hogy a szavazók egy része hajlandó lehet átszavazni a Tisza pártra, amennyiben ezzel egy kormányváltás következhet be.
Kiszelly szerint Gyurcsány Ferenc visszatérése nincs kizárva, azonban az biztos, hogy a válás – habár magánéleti kérdés – politikailag távolságot ékel Gyurcsány és Dobrev közé.
Összességében a politológus szerint elmondható, hogy Dobrev célja az lehet, hogy visszavigye a DK-t a 2022-es állapotába, ez azonban kétséges, hogy sikerülhet-e Gyurcsány ide, vagy Gyurcsány oda.
Forrás: Magyar Hírlap
Címlapkép: Facebook