A Tisza Párt hozza nyilvánosságra az egymillió forintnál többet adó mikroadományozókat – jelentette ki a KDNP ügyvezető alelnöke.
Miután kiderült, hogy Wáberer György százmillió forinttal támogatta a Tisza Pártot, Magyar Péter közölte, a pénzt visszautalják a vállalkozónak. Latorcai Csaba szerint ugyanakkor joggal merül fel a kérdés: egyáltalán miért fogadták el a támogatást, vajon akkor is visszautalták volna a pénzt, ha nem derül ki a tranzakció, vagy hallgattak volna róla örökké?
A KDNP ügyvezető alelnöke azt is tudni szeretné, kik vannak még a háttérben, mely cégek, mely vállalkozók, milyen összegekkel, hogyan és mi célból nyújtottak sokmilliós támogatásokat Magyar Péternek és a Tiszának.
Hangsúlyozta: a választ nem elsumákolni kell, hanem nyilvánosságra hozni. A már jól ismert frázis szerint: „Lépésről lépésre!” Teljeskörűen. Névről névre, forintról forintra!
A KDNP 16 év alatt egyetlen nagyvállalattól vagy cégtől sem fogadott el egy fillért sem
– jelentette ki Latorcai Csaba, hozzátéve: pedig lett volna rá jelentkező, nem is egy. Megjegyezte, a párt elszámolása nyilvános, bárki által elérhető a párt támogatóinak nevével.
A politikus szerint nem elég csak mondani, hogy a politika ne legyen üzlet, ne legyen háttéralkuk terepe, ne legyen a pénz játékszere. Itt a lehetőség a Tisza számára, hozza nyilvánossága az egymillió forintnál többet adó „mikroadományozókat”.
Lássa mindenki azt is, Wáberer Györgyön kívül még hány, sokak által NER-esnek tartott cég és vállalkozó fizette be magát már jó előre a Tiszához
– zárta bejegyzését Latorcai Csaba.