Ez már nem vicc: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság akár ki is zárhatja Lengyelországot a 2028-as olimpiáról. Már abban az esetben, ha a lengyelek nem rendezik haladéktalanul azt a sportbotrányt, amely a minap tört ki az országban. Radoslaw Piesiewicz óriási bajba került.
Radosław Piesiewicz nevét eddig kevesen ismerték, de az elmúlt napok eseményei arra jók voltak, hogy mindenki róla beszéljen. Ő a Lengyel Olimpiai Bizottság elnöke, akit a hatóságok letartóztattak és őrizetbe vettek. Márpedig az ilyen eseményeket a NOB sem nézi jó szemmel, éppen ezért fenyegeti most az a veszély a lengyeleket, hogy nem lehetnek ott a következő nyári olimpián és a hamarosan kedzdpd Ifjúsági Olimpiai Játékokon sem Dakarban. A megoldás Radoslaw Piesiewicz kezében lenne.
Radoslaw Piesiewicz és a kenőpénz
A Lengyel Olimpiai Bizottság elnökét augusztus 27-én tartóztatták le Katowicében. A Kiberbűnözés Elleni Központi Iroda foganatosította ezt az intézkedést. A sportvezető minden vádat tagadott, de nem tanúsított ellenállást akkor, amikor a nyomozók érte mentek. Az események hátterében az úgynevezett Zondacrypto-ügy áll. Ez a cég (a Zondacrypto) 2025 őszén lett a Lengyel Olimpiai Bizottság egyik fő támogatója.
A vád most az, hogy Radoslaw Piesiewicz egy igen drága, 40 ezer eurót érő órát és más kisebb ajándékokat kapott. A Lengyel Olimpiai Bizottság elnökének cserébe azt kellett volna elintéznie, hogy a cég ügyeit rendezi a versenyhivatalnál.
A sportvezető minden védat tagadott. Azt mondta, hogy az órát kifizette. Az elnököt ennek ellenére befolyással való üzérkedéssel vádolják. Azt is a szemére vetették, hogy pénzt tartott a kriptovaluta-tőzsdén, majd amikor beütött a válság, figyelmeztették, hogy vegye ki a pénzét onnan.
A katowicei bíróság most három hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Lengyel Olimpiai Bizottság elnökét. Ezt pedig már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sem nézte tétlenül. A NOB levelet küldött a lengyeleknek, amelyben felszólította az ország sportvezetését, hogy haladéktalanul rendezze a helyzetet. A NOB (és a lengyelek) számára természetesen az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha Radoslaw Piesiewicz önként lemondana, de ez kevéssé valószínű, mert a sportvezető mindent tagad. A következő lehetőség az lenne, ha a Lengyel Olimpiai Bizottság saját hatáskörében mozdítaná el az elnököt. Erre meg is lenne minden lehetőségük, ám augusztus 27. óta ebben az ügyben semmit sem tettek.
A NOB komoly fenyegetése
A legrosszabb verzió az, ha a lengyelek nem tudják megoldani ezt a kérdést, mert ekkor a NOB lépne közbe. Itt már drasztikus megoldások is felmerültek.
Ebben az esetben ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felfüggesztené a lengyelek tagságát.
Ez azt jelentené, hogy az ország sportolói nem vehetnének részt semmilyen, a NOB égisze alatt rendezett eseményen. A Szenegálban rendezendő Ifjúsági Olimpiai Játékok idén ősszel kerülnek megrendezésre, a tiltás már erre az eseményre is vonatkozna, nem is beszélve a 2028-as nyári olimpiai játékokról.
Címlapkép: Radosław Piesiewicz – Fotó: Facebook / Dziennik Zachodni – Polaska Press