A volt miniszterelnök az önkényuralmi rendszer megváltoztatása érdekében tárgyalt Washingtonban.
A felépítendő széles szabadságkoalíció határait a név határozza meg. Olyanokkal akarunk együttműködni, akik kiállnak a szabadság mellett, és ellenállnak a mostani önkényuralmi rendszernek – fogalmazott a Hír Tv kérdésére Orbán Viktor Tusnádfürdőn szombaton. A volt miniszterelnök azt is leszögezte, hogy olyan erőkkel, akik a mostani önkényuralmi rendszer helyett egy másik önkényt képzelnek el, nem fognak együttműködni.
A szabadság koalíciója
A pártelnök szerint a szabadság koalíciójában vannak a Fidesztől jobbra és balra is erők.
„A szabadság kérdése nem pártkérdés, nem ideológiai kérdés. Az, hogy a szabadság kivívásából milyen kormányzatot lehet csinálni, majd az akkori idők kérdése lesz. Most az a fontos, hogy megmentsük a rendszerváltásban megszerzett szabadságunkat”
– hangsúlyozta Orbán Viktor.
A tusnádfürdői beszédében említett politikai inkubátor kapcsán a politikus az erőforrások koncentrálásának fontosságát hangsúlyozta. – Oda kell vinni minden pénzt, minden embert, aki van. Oda kell adni mindent tudást, amivel rendelkezünk – sorolta.
Washingtoni tárgyalások
Amerikai útjáról is beszélt, leszögezve, hogy nem hivatalos és nem nyilvános tárgyalásokat folytatott.
– Most is Magyarország érdekében tárgyaltam. A magyar szabadság, illetve az önkényuralmi rendszer megváltoztatása érdekében folytattam megbeszéléseket – mondta el a Fidesz elnöke.
Bűn és hiba
Az ukrán uniós csatlakozás, és az ezzel összefüggő, az ukrán vezetés és a Tisza Párt részéről tett ígéretek, kijelentések kapcsán úgy fogalmazott, hogy a kormány két jelentős hibát vétett: az egyik tragikus, a másik súlyos hiba.
Emlékeztetett: az előző, nemzeti kormány semleges maradt az orosz–ukrán háborúban, nem álltak oda sem Oroszország, sem Ukrajna mellé. És nem csatlakoztak az Ukrajnát támogató európai, egyébként háborúpárti országok szövetségéhez sem.
– Ezt azért tettük, mert azt gondoltuk, így tudunk legtöbbet segíteni a kárpátaljai magyaroknak, illetve így tudjuk megakadályozni, hogy a háború kiterjedése esetén Magyarország területe potenciális katonai célpont legyen. Katasztrofális hiba volt beállni az európai háborúpárti kormányok sorába – hangsúlyozta a volt kormányfő, aki szerint Oroszországot az ellenségünkké tettük.
„Mostantól Oroszország az ellenségünk. Akkor is, ha ezt bevallják, akkor is, ha nem. Hiszen mi az oroszok katonai háborús ellenfelének az oldalára álltunk. És ennek súlyos következményei lehetnek”
– nyomatékosította a volt miniszterelnök.
Ennek kapcsán kitért rá, hogy Ukrajna számtalan alkalommal becsapta már hazánkat, illetve a kárpátaljai magyarokat is. Ki vagyunk szolgáltatva az ukránoknak, akik vagy betartják, amit ígértek, vagy nem – jegyezte meg.
Ami járt, az járt
A volt miniszterelnök beszélt az uniós forrásokról is. Szerinte az előző kormány terve teljesen más volt, mint a Tiszáé. Az ő tervük az volt, hogy megszerezzék a hazánknak járó forrásokat, nem pedig, hogy kikönyörögjék, netán kiüzleteljék azt.
„A nekünk járó pénzt a brüsszeliek nem akarták odaadni, de kénytelenek voltak, mert bizonyos ügyeket nélkülünk nem tudtak megoldani. A következő hétéves költségvetés volt a legfőbb fegyver a kezünkben. Azt mondtam, hogy nem fogjuk megszavazni azt, amíg ide nem adják az előző költségvetésből magyarokat megillető összegeket. És ide is adták volna. Nem kellett volna érte adni cserébe semmit”
– hangsúlyozta.
Súlyos helyzet a jobboldalon
A média helyzetére vonatkozó kérdés kapcsán Orbán Viktor jelezte, hogy véleménye szerint mind a bal-, mind pedig a jobboldali média súlyos kihívások előtt áll.
„Valószínűleg nem is médiumokat kell nekünk támogatni, hanem sokkal inkább személyiségeket, olyan bátor, újságírással foglalkozó embereket, csoportokat, akik kiállnak a szabadság mellett. A Fidesz valamennyi erőforrását az ilyen emberek rendelkezésére kell bocsátani. Most nem pártbürokratákra van szükségünk, nem szervezetekre, abból is kell persze valamennyi, mert a stabilitás fontos, de a lényeg, a szabadságharc legfontosabb kérdése most nem a pártirodákban dől el, hanem az emberek között”
– fogalmazott a volt miniszterelnök.
Címlapkép: A Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály által közreadott képen Orbán Viktor volt miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott politikai fórumon az erdélyi Tusnádfürdõn 2025. július 26-án – Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Fischer Zoltán