Megválasztották Baka Andrást köztársasági elnöknek

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Baka Andrást választották köztársasági elnöknek. Az Országgyűlés tiszás többsége 140 szavazattal döntött arról, hogy Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke legyen Magyarország következő államfője.

A Legfelsőbb Bíróság volt elnökét – akit a kormánypárti Tisza-frakció jelölt államfőnek – titkos szavazáson, 140 igen és 6 nem vokssal választották meg a képviselők. A parlament azért választott új köztársasági elnököt, mert az alaptörvény tizenhetedik módosításával Sulyok Tamás államfői mandátuma július 20-án 0 órakor megszűnt.

Jogköreit az alaptörvény rendelkezései szerint ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke vette át. Baka András a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép államfői hivatalába.

Baka András igazságtételről és önmérsékletről beszélt, és azt is elárulta, miért vállalta a tisztséget

Baka András megválasztása utáni beszédét azzal kezdte, „nagy megtiszteltetés, elismerés és kivételes bizalom számára az Országgyűlés határozata. Váratlan, zavarba ejtő és megtisztelő volt a jelölés. Váratlan, mert hosszú szakmai életút után az ember nem keres újabb kihívásokat.”

„Azért vállaltam a felkérést, mert úgy gondolom, Magyarország történetének olyan időszakához érkezett, amikor az állam működéséről, az alkotmányosságról és az ország közösségéről komoly gondolkodásra van szükség”

– fogalmazott Baka András, hozzátéve: „A társadalom többsége felszabadulást és reményt érez, mások csalódottságot és bizonytalanságot. Egy demokratikus társadalomban ez nem rendellenesség, hanem természetes állapot. Az új korszak kezdetén nem kerülhetjük el a szembenézést. Tudnunk, értenünk kell, hogyan jutottunk idáig. Egy generációnyi időt vesztegetett a nemzet, miközben a rendszerváltás éltanulójából a sereghajtó országok közé süllyedt. Magyarország olyan súlyos válságba került, amely a jogállam, a gazdaság, a társadalom, az államháztartás, az energiaháztartás, a vízgazdálkodás és a közlekedés területét egyaránt érinti. Tragikus helyzetben van az egészségügy, az oktatás, a gyermekvédelem.”

Baka András szerint a közös javak jelentős része magánérdekbe került. „A jogállam nem csak attól működik, hogy vannak szabályai, hanem az emberek elhiszik, hogy ezek a szabályok mindenkire vonatkoznak” – húzta alá a megválasztott államfő, aki szerint Budapestet és a vidéket, a fiatalt és az időset, a hívőt és a nem hívőt, a jobboldalit és a baloldalit, a konzervatívot és a liberálist, a kisebbséget és a többséget ,a gazdagot és a szegényt egymással szembe állították.

„Egyszerre követel ez igazságtételt és önmérsékletet”

– rögzítette Baka András, világossá téve: „Nem építhetjük az új Magyarországot a bosszúra. Akik csalódtak, nem kell megtagadni a meggyőződésüket ahhoz, hogy ugyanannyi hely jusson nekik a jövő Magyarországán.”

A Fidesz és a KDNP távol maradt a szavazástól

A Fidesz és a KDNP nem vett részt a köztársasági elnökről szóló szavazáson, szerintük illegitim a helyzet, ami Sulyok Tamás eltávolításával előállt. Tóth Máté a Mi Hazánk jelöltje nem rendelkezett kellő számú ajánlással, így nem válhatott hivatalos jelöltté. Így a tiszás képviselők egyetlen jelölt közül választhatták ki Magyarország következő köztársasági elnökét.

Baka András megválasztása már akkor nagyon valószínűnek tűnt, amikor pár hete Magyar Péter egy közös fotót posztolt vele és Ruff Bálinttal a Facebook-profilján. Hasonló fotót tett még ki a miniszterelnök Romsics Ignáccal és Fülöp Botonddal is. Sajtóhírek szerint az előbbi nem vállalta a felkérést.

A Tisza-frakció végül Baka Andrást jelölte. A volt főbíró személyét több irányból is támadások érték már megválasztása előtt. A tiszás kommentelők a társadalmi egyeztetés újbóli teljes hiányát vetették a kormánypárti frakciótagok szemére. A jobboldalról pedig Baka korábbi bírói szerepvállalását kritizálták, ugyanis a volt főbíró Strasbourgban a sortűzperek egyik elítéltjének az ügyében döntött a gyilkos javára, míg a 2006-os rendőrterrort követő ügyekben a semmisségi törvény alkalmazása ellen érvelt, ezzel a tüntetők ellenében állást foglalva.

BAKA András
Budapest, 2026. augusztus 11.
Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje, a Legfelsõbb Bíróság volt elnöke (k) az államfõválasztáson az Országgyûlés rendkívüli plenáris ülésén 2026. augusztus 11-én. A köztársasági elnököt titkos szavazással választják meg a képviselõk kétharmadának szavazatával.
MTI/Szigetváry Zsolt

Baka Andrást 2011-ben a Fidesz-kormány a Legfelsőbb Bíróság megszüntetésével távolította el hivatalából. A sértett egykori főbíró most Sulyok Tamás hasonló módon történt eltávolítása után veszi fel a köztársasági elnöki hivatalt.

Cikkünk frissül…

Magyar Nemzet, Mandiner, Index

Címlapkép: Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje, a Legfelsõbb Bíróság volt elnöke az államfõválasztáson az Országgyûlés rendkívüli plenáris ülésén 2026. augusztus 11-én. A köztársasági elnököt titkos szavazással választják meg a képviselõk kétharmadának szavazatával – Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004