Két évvel a müncheni Európa-bajnoki elődöntő után ismét egymásnak feszül a spanyol és a francia válogatott, ezúttal a világbajnokság fináléja a tét. Az Eb-címvédő spanyoloknál az utóbbi két körben Mikel Merino volt a csodafegyver, aki már korábban, a 2024-es Eb-n is megmentette csapatát az egyenes kieséses szakaszban. A két válogatott előző elődöntője óta a franciák minden korábbinál félelmetesebb támadósorral készülnek a keddi összecsapásra.
Ha a spanyol válogatott megnyeri a 2026-os világbajnokságot, könnyen lehet, hogy a történet egyik legfontosabb állomása nem Madridban vagy Barcelonában, hanem Leicesterben volt.
2025 februárjában az Arsenal sérüléshullám miatt csatár nélkül maradt, Mikel Arteta pedig húzott egy merészet: az eredetileg középpályás Mikel Merinót tolta fel középcsatárnak a Leicester City ellen. A kísérlet tökéletesen működött, Merino két gólt szerzett, azóta pedig mintha egy új játékos született volna. A klubszinten felfedezett szerepkörből világbajnoki fegyver lett.
A spanyolok csodacseréje
A 30 éves futballista az egyenes kieséses szakasz két mérkőzésén is ugyanazt tette, amit az előző Európa-bajnokság negyeddöntőjében Németország ellen: csereként beállva eldöntötte a meccset. Portugália ellen a nyolcaddöntő utolsó perceiben, a ráadásban szerzett győztes gólt, Belgium ellen pedig ismét a hajrában érkezett mint megmentő. Világbajnoki kieséses szakaszban korábban még soha nem fordult elő, hogy ugyanaz a cserejátékos két különböző párharcban is győztes gólt szerezzen.
„A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ez történik velem”
– mondta Merino Belgium legyőzése után, miután ismét a 90. perc környékén talált be.
Luis de la Fuente szövetségi kapitány pontosan tudja, mire használhatja a sokoldalú középpályást. Beállása előtt csak annyit mondott neki: „Tedd a dolgodat!” Merino pedig ismét megtalálta a rést a védők között.
Pedig papíron továbbra is középpályás. Az elmúlt években játszott hatosként, nyolcasként, támadó középpályásként, hamis kilencesként és most már klasszikus centerként is.
De la Fuente szerint egyszerűen nincs olyan szerepkör a pálya közepén és elöl, amelyben Merino ne tudna világszínvonalon futballozni.
Az Arsenalnál is nagyjából fele-fele arányban oszlik meg a játékideje a középpálya és a csatársor között. Ebben sokat segít a fizikuma. A Real Sociedadnál még „párharcszörnyként” emlegették, mert elképesztő hatékonysággal nyerte a fejpárbajokat és a test-test elleni küzdelmeket. Ugyanez a tulajdonsága azonban a tizenhatoson belül is óriási előnyt jelent.
Spanyolországnak ugyanis nincs klasszikus befejező csatára: Mikel Oyarzabal intelligens mozgásával, visszalépéseivel és helyzetkihasználásával rendkívül hasznos, de egészen más karakter, mint Merino. Amikor a magas középpályás pályára lép, a spanyolok felívelhetik a labdákat a kapu elé, mert végre van valaki, aki felveszi a versenyt a középhátvédekkel.
Merino azonban messze nem csak a testi erejéből él. Arteta szerint kivételes az időérzéke, ösztönösen érzi, hová fog kipattanni a labda, mikor kell elindulni a védők mögé, és mikor kell megérkezni a második hullámban.
Belgium ellen éppen ez döntött. Pau Cubarsí távoli lövése után Merino már akkor a kapu felé sprintelt, amikor a legtöbben még a lövést figyelték. Arra számított, hogy a belga kapus nem tudja megfogni a labdát, és pontosan oda ért oda, ahová kellett. Egy vérbeli középcsatár gólja volt.
Ez egyébként Arsenal-mezben sem újdonság. A Premier League-ben szerzett 11 bajnoki góljából tíz úgynevezett meccsállást megváltoztató találat volt, vagyis döntetlent csinált vereségből vagy győzelmet döntetlenből. Nem szerez nagyon sok gólt, de amikor betalál, annak általában óriási jelentősége van.
A spanyol válogatott egyik legnagyobb ereje továbbra is a labdabirtoklás, a folyamatos nyomás és a technikás középpályások játéka. Csakhogy amikor az ellenfél már azt hiszi, sikerült kibírni a rohamokat, érkezik Merino a kispadról. Eddig kétszer is döntött a világbajnokság kieséses szakaszában – a kérdés már csak az, hogy Franciaország ellen meglesz-e a „mesterhármas”.
Két év alatt teljesen megfordultak az erőviszonyok
A keddi összecsapás különös visszavágója lesz a 2024-es Európa-bajnokság müncheni elődöntőjének. Akkor sokan úgy érezték, generációváltás zajlik az európai futballban: Franciaország ugyan két egymást követő világbajnoki döntőből érkezett, de a spanyolok Lamine Yamal vezérletével látványosan átvették a kontinens feletti uralmat, és megnyerték az Eb-t.
Azóta azonban egészen más a helyzet.
Didier Deschamps együttese az Eb-kudarc után nem egyszerűen fiatalított, hanem teljesen újraépítette önmagát. A korábbi, sokszor túlságosan óvatos 4–3–3-as rendszer helyét fokozatosan egy jóval támadóbb felfogású 4–2–3–1 vette át, amelyben Kylian Mbappé mögött Michael Olise, Désiré Doué és Ousmane Dembélé egyszerre lehet a pályán.
Papíron is félelmetes névsor, a gyakorlatban pedig talán a torna legerősebb támadósora. Dembélé és Doué a Paris Saint-Germain BL-győztes önbizalmát hozta magával, Olise végleg beérett a Bayern Münchenben, Mbappé pedig nemcsak gólszerzőként, a letámadásban is sokkal többet dolgozik, mint korábban. Az a francia válogatott, amely két éve még alig tudott akciógólt szerezni, ma már többféleképpen is képes feltörni az ellenfelek védelmét.
A változás első jelei már a tavalyi Nemzetek Ligája-elődöntőben is látszottak, amelyet ugyan 5–4-re elveszítettek Spanyolország ellen, de a franciák több helyzetet dolgoztak ki, többet lőttek kapura, és hosszú időszakokra átvették az irányítást. Mostanra ehhez stabil védekezés is társult, így sokkal kiegyensúlyozottabb csapatként érkeznek az elődöntőbe.
Eközben a spanyoloknál mintha valamelyest megkopott volna az a fölény, amelyet az Európa-bajnokság idején érezhettünk. Nico Williams már nem ugyanazt mutatja, mint 2024 nyarán – az idény során többször bajlódott sérüléssel, s kikerült a válogatott kezdőcsapatából –, Yamal kisebb sérüléssel érkezett a tornára, és bár Oyarzabal ismét fontos gólokat szerez, klasszisát tekintve nem képviseli ugyanazt a szintet, mint Mbappé. Ez persze nem jelenti azt, hogy a spanyolok gyengék lennének – csupán azt, hogy ma már nincs akkora különbség a két válogatott között, mint két éve, és nem is ugyanoda billen a mérleg nyelve.
Nem véletlen, hogy a sportfogadó irodáknál is a franciák számítanak esélyesebbnek: Magyarországon például a Tippmixprónál 1,68-szoros pénzt fizetnek Deschamps-ék továbbjutása esetén, míg a spanyolok neve mellett 2,23-as szorzó látható.
A közelmúlt óvatosságra int
Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy a legfontosabb tornákon, azaz a világ- és Európa-bajnokságokon a 2006-os vb-nyolcaddöntő óta nem tudtak nyerni a franciák a spanyolok ellen: a 2012-es Eb-negyeddöntőben 2-0-ra, a 2024-es Eb-elődöntőben pedig 2-1-re győztek a spanyolok. A francia válogatottnak a 2021-es Nemzetek Ligája-finálé (2-1) jelenthetett vigaszt, igaz, a tavalyi elődöntőben megint csak a spanyolok nyertek egy emlékezetes, 5-4-es mérkőzésen. A két csapat eddigi legfontosabb egymás elleni összecsapásán ugyanakkor Franciaország bizonyult jobbnak, a gallok az 1984-es Európa-bajnokság döntőjében 2-0-s sikerrel lettek a kontinens legjobbjai.
A felsorolásból is kitűnik, hogy az elmúlt időszakban szinte már hagyománnyá vált a francia–spanyol rangadó a nagy tornákon: találkoztak Európa-bajnoki elődöntőben és fináléban, olimpiai döntőben, most pedig világbajnoki elődöntő következik. Már szinte minden létező csúcsmeccset lejátszottak egymás ellen – egyetlen kivétellel. Világbajnoki döntőben még soha nem csaptak össze, és ez most sem változik, hiszen egyiküknek Dallasban véget ér az álom.
A spanyolok abban bíznak, hogy ismét előkerül a kispadról Merino, a franciák pedig abban, hogy végre sikerül visszabillenteniük maguk felé az európai erőviszonyokat. Bármelyik is valósul meg, ennél izgalmasabb elődöntőt aligha lehetne kívánni.
Labdarúgó-világbajnokság, elődöntő
- kedd: Franciaország–Spanyolország 21.00 (Arlington)
- szerda: Anglia–Argentína 21.00 (Atlanta)
Címlapkép: Mikel Merino – Fotó: Facebook / Spanyol labdarúgó-válogatott