Mit ér az elnök, ha köztársasági? – Novák Katalin egy éve

Szerző: civilek.info

VÉLEMÉNY

Novák Katalin

Az egy éve hivatalba lépett elnök új tartalommal töltött meg egy pusztán protokollárisnak hitt intézményt. Ki gondolta volna, mi mindenre jó egy köztársasági elnök!

„Mi, magyarok, nagyszüleinktől és szüleinktől, akik átélték a visszanézve átélhetetlennek tűnő 20. századot, örökül kaptuk az önbecsülés, a tűrés, a túlélés és a küzdés képességét. Hála és köszönet érte! De az őseink nem tanítottak meg bennünket arra, hogy nem elég, ha jó a portéka, azt bizony el is kell tudni adni a piacon. Az a mondásunk is árulkodó: a jó bornak nem kell a cégér! Dehogynem! Én azt mondom: a jó bornak is kell a cégér! Megtisztelő, ha ennek a jó bornak, Magyarországnak az egyik cégére lehetek” – mondta beiktatási beszédében az épp egy éve hivatalba lépett magyar köztársasági elnök, Novák Katalin.

Új idők új elnöke

Nem kell mélyen a sorok között olvasni ahhoz, hogy észrevegyük: a köztársasági elnök nem azért lépett a pástra, hogy eggyel több hangszóróból hallatsszon ugyanaz a hang – hanem azért, hogy kis hazánkat, amelyet a világ egy része megtanult méretével aránytalan mértékben tisztelni, félni vagy gyűlölni, szeretni is könnyebb legyen egy kicsit. Az új elnök más nyelven beszél, idehaza képletesen, a külvilágban meg szó szerint: angolul, németül, franciául meg spanyolul –

de főleg gömbölyűbben, mint amit kemény és büszke férfiak évtizedes kormányzása alatt megszokhattunk.

Novák Katalin nem lett alternatív Orbán Viktor, ellensúly, B terv, miegymás. Ott áll a kormánnyal együtt a vártán a magyar diplomácia pillanatnyilag legsikeresebb irányaiban, tárgyal Izraellel és Törökországgal, barátkozik a Balkánnal és Közép-Ázsiával, kérlelhetetlenül viszi a béke és a magyar családpolitika ügyét. Ugyanakkor épp akkora távolságra van a Fidesztől, hogy látsszon: személyében autonóm, pártszempontokon túllátó politikus került a jogrend élére. Olyan, aki az uniós pénzektől függetlenül is megemelné a pedagógusbéreket, nem késlekedne a svédek NATO-felvételével, kimondja, hogy az oroszoknak ki kell vonulniuk az ukrán területekről,

gond nélkül visszadobja akár a miniszterelnök-helyettes saját törvényjavaslatát is, ha azt minőségében elégtelennek tartja,

és tud értelmesen, természetes szövetségesként beszélni azokkal, akikkel az elmúlt pár nehéz évben nem igazán sikerült.

Novák Katalin járt a háború kitörése óta az összes többi visegrádi országban, köztük Lengyelországban, s mindenféle putyinpincsizős hőzöngés nélkül, hibátlanul lehozott egy V4-es elnöki csúcstalálkozót; megtörte a jobboldali választási győzelem óta üvöltő csendet Olaszország és Magyarország között; Szlovénia vezetésével annak ellenére tartott mind Ljubljanában, mind Budapesten baráti hangulatú csúcstalálkozót, hogy időközben mind a kormány, mind az elnök szintjén kikerültek a hatalomból a magyar kormány szövetségesei; Ausztria zöld elnökével és a NATO keleti szárnyát tömörítő Bukaresti Kilencekkel is kimondatta, hogy Ukrajna kisebbségpolitikája elfogadhatatlan; és három különösen nehéz relációban, a német, a román és az ukrán viszonylatban is sikeresen nyitott meg kommunikációs csatornákat.

A magyarok asztalára a kenyeret persze közvetlenül nem a külpolitika teszi – de aki az elmúlt évben figyelemmel kísérte az uniós tárgyalások és a forintárfolyam közötti, magáért beszélő összefüggéseket, az talán érti már, mi az elszigeteltség ára. Annak oldásához pedig leginkább beszélni kell – s ebben Novák Katalin nagy szolgálatot tett a hazának. Ahogy ígérte tavaly májusban: ajtót nyitogat és kulcsot keres.

Itthon is aktívan telt az év

S miközben a köztársasági elnök talán minden korábbinál többet tárgyal külföldön, itthon is úgy érezni: van elnökünk. Mégpedig olyan, aki közel van, aki mosolyog, és akit el lehet érni. Aki a pápának stanglit süt, a leköszönő cseh elnöknek meg halászlét visz, mert arra a srófra jár az agya, mint egy rendes magyar háziasszonynak. Aki leül egy sámlira egy kis falu közepén meghallgatni, mi hír az ország legszerencsétlenebb vidékein. Aki fapadossal repül a fiával focimeccsre, és akivel egyébként túrázni is el lehet menni, igaz, csak olyanoknak, akik bírják szusszal a 25 kilométert fel Dobogókőre. Akitől egészen anyaian hangzik az újévi köszöntőben, hogy „nem a csüggedés, hanem az összekapaszkodás ideje jött el“. Aki úgy ad kegyelmet a hunniás vádlottaknak, hogy közben a kegyelem

végrehajtási formájával világosan érezteti: Budaházy György számára nem hős nemzetvédő,

végképp nem ártatlan bárány – csak bűnhődött már eleget a magyar igazságszolgáltatás lassan és pontatlanul őrlő malmai között, hogy fogvatartását felfüggesszék. Meg aki állja a legkipróbáltabb interjúztatók sarát két nem kormánypárti médiumtól (ha rajta múlik, háromtól is), és egy vezető olasz liberális napilap hasábjain halált megvető természetességgel nevezi a Magyarországot övező külpolitikai ciklon szemében régi barátnőjének az olasz miniszterelnököt. Mert miért ne tenné? Hát vannak egy mosolygó kálvinista anyának ellenségei?

Hiszen még pápája is van – Ferenc pápa április végi látogatása tetőzte be azt az egyházdiplomáciai offenzívát, amelyet a kormány nemzetegyesítő ügyként az elnökre bízott, s amelyben kitűnően megfértek a magyar református egység napjának gyulafehérvári ünneplése a közel-keleti keresztény vezetők jeruzsálemi bátorításával. A pápalátogatás – a magyar diplomácia egyik legnagyobb sikere az elmúlt jó pár évben – nem lett volna olyan, amilyen, ha a házigazda szerepét nem a pápával anyanyelvén beszélő Novák Katalin látta volna el. Sok jó és okos politikusa van ennek a hazának, de az, hogy a pápával „szövetségesek vagyunk, együtt védjük az emberi életet, a nőt és a férfit külön-külön és egymással összekapaszkodva, az üldözött keresztény testvéreinket, de a másként gondolkodók és másként élők szabadságát is”, csak a köztársasági elnöktől és csak egy ilyen év után hangzott hitelesen.

Persze a köztársasági elnök továbbra is elsősorban protokolláris funkció. Nem ő húzza le az inflációt egyszámjegyűre, nem ő tud oktatási reformot csinálni akkor sem, ha nagyon akarna, és – mint azt Lengyelország példáján látni – nem tudja zsákban hazahozni az uniós pénzeket sem.

Nem lesz – ahogy soha semelyik hivatásos politikus sem – egyszerűen egy közülünk, ha jól esne is;

a politika egy szakma, mely az egyszeri emberétől merőben eltérő élettel jár és egészen más gondolkodást igényel. És persze van, akinek a Sándor-palota mindig egy funkciótlan, drága politikusmegőrző marad. De aki nyitott szemmel járt az elmúlt évben, az visszatekintve rácsodálkozhat: ugyan ki gondolta volna, mi mindenre jó egy köztársasági elnök?

Mandiner / Kohán Mátyás

Kiemelt kép: MTI

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004