Szerepeljen bárhogy a Manchester United és a Liverpool, a két rekordbajnok összecsapása mindig a Premier League-idény egyik leginkább várt mérkőzése. Az elmúlt évek hatalmas liverpooli gólzáporokat hoztak, de vasárnap délután a Manchester United arra törekszik, hogy tíz év után először oda-vissza legyőzze az ősi riválist. Utóbbi dolgát nehezíti, hogy Mohamed Szalah nem lesz a csapatban kedvenc ellenfele ellen.
A Manchester United és a Liverpool összecsapása mindig presztízsmeccs. Akkor is az volt, amikor a Vörös Ördögök éveken keresztül csak keresték önmagukat az angol Premier League-ben, most pedig pláne az, amikor Michael Carrick csapata a harmadik, vendége a negyedik helyről várja a derbit, de csak három pont választja el őket, és liverpooli győzelem esetén helycsere is bekövetkezhet. A dobogó tehát a tét, de egyébként mindkét csapat szinte biztosan Bajnokok Ligája-indulást érő helyen végez, tehát ebből a szempontból nem igazán van jelentősége. hogy melyik nyer.
Mit vár a Manchester United edzője?
Akárhogy is, ezt a mérkőzést nem lehet félvállról venni, ezt Carrick is jól tudja.
– Ez kétségtelenül az egyik kedvenc mérkőzésem. Kiemelkedő rangadó. Vannak nagy meccsek és komoly rivalizálások más csapatokkal is, de ez abszolút csúcs. A hullámvölgyek és -hegyek ezeken a találkozókon, valamint az izgalom, a szórakoztatás és az érzelmek, ezek mind óriási szerepet játszanak és igazán különlegessé teszik ezt a meccset. Attól függetlenül, hogy ki áll éppen előrébb a tabellán, sosem befolyásolta a mérkőzés hangulatát és a szurkolók érzelmeit. Különleges részese lenni egy ilyen meccsnek, és győztesen kijönni belőle a lehető legjobb érzés – mondta tapasztalatból a tréner, aki játékosként nem egy ilyen mérkőzést megélt.
A két gárda ellentétes utat járt be. Az évek óta gyötrődő United Ruben Amorim menesztése, majd Carrick kinevezése óta szárnyakat kapott, miközben Arne Slot alakulata címvédőként ötlettelen játékkal halmozta a vereségeket. Ősi riválisától is kikapott már az idényben, októberben 2-1-re győztek a manchesteriek az Anfielden. Ha ma délután az Old Traffordon is megismétlik ezt a teljesítményt,
a 2015/2016-os kiírás óta először verik meg oda-vissza a Liverpoolt. Ez némi elégtételt jelenthetne nekik azok után, hogy a 2020-as években volt, hogy 5-0-ra, volt, hogy 7-0-ra kaptak ki tőlük.
Szalah hiányozhat a Liverpoolnak
Ezekben a diadalokban óriási szerepet játszott Mohamed Szalah, akinek liverpooliként a Manchester United volt a kedvenc ellenfele: 18 mérkőzésen 16 góllal és hat gólpasszal szomorította a vetélytárs szurkolóit. Az egyiptomi szélső finoman szólva sem volt élete formájában ebben az idényben, ennek ellenére a vendégek ma megérezhetik a hiányát. Szalah a Crystal Palace elleni 3-1-es siker alkalmával megsérült, és kérdéses volt, hogy a nyári távozása előtt még egyáltalán pályára léphet-e a Vörösök mezében. De Slot mindenkit megnyugtatott, visszatér még, csak éppen a United ellen nélküle kell helytállniuk. Így mások góljaira lesz szükség, például a századik Premier League-mérkőzésére készülő Alexander Isakéra, aki sérülése óta először a Palace kapuját vette be.
Liverpooli oldalon Alisson játéka is kérdéses, így akár újra előfordulhat, hogy három magyar játékos lesz a meccskeretben: Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos mellett Pécsi Ármin is elutazott Manchesterbe. A manchesteriek Matheus Cunha visszatérésének örülhetnek, csak Matthijs de Ligt nem bevethető.
Címlapkép: Facebook / Liverpool FC