Végleg elválhatnak az elnök és a milliárdos útjai.
Donald Trump elnök jelezte, hogy véget érhet a barátsága Elon Muskkal, miután a korábbi „első haver” élesen kritizálta a közösségi médiában a republikánusok „óriási, gyönyörű” törvényjavaslatát – írta a Daily Mail.
Trumpot Friedrich Merz német kancellárral tartott Ovális Irodában rendezett találkozóján kérdezték Musk legutóbbi kritikáiról, amelyekben a milliárdos azt állította, az elnök megszegi ígéreteit.
„Elonnal nagyszerű kapcsolatunk volt. Nem tudom, hogy ez így marad-e, meglepett” – mondta Trump az újságíróknak. Az elnök szerint Musk nem a deficitet növelő törvényjavaslat miatt dühös, hanem azért, mert a Trump-adminisztráció visszavonta az elektromos járművekre vonatkozó támogatásokat, ami negatívan érintette a Teslát, valamint nem a Musk által támogatott jelöltet nevezte ki a NASA élére, ami kedvezőtlenül hat a milliárdos másik vállalatának, a SpaceX-nek a kormányzati szerződéseire.
„Elon azért ideges, mert elvettük az elektromos járművekre szánt támogatásokat, amelyek rengeteg pénzt jelentettek, és most nehézségei vannak, miközben milliárdos szubvenciókat vár tőlünk” – mondta Trump.
A hétvégén Trump visszavonta Jared Isaacman NASA-vezetői jelölését, aki Musk mellett dolgozott a SpaceX-nél. „Ő ajánlott valakit, akit jól ismert, de én nem tartottam megfelelőnek, ráadásul demokrata volt” – folytatta Trump. „Mi győztünk, így bizonyos kiváltságok járnak nekünk, és az egyik ilyen, hogy nem kell demokratát kineveznünk” – tette hozzá.
Musk az X-en így reagált az elnök állításaira: „Mindegy.”
Majd így folytatta: „Tartsák meg az elektromos járművekre és a napenergiára vonatkozó ösztönzők csökkentését a törvényjavaslatban, még ha az olaj- és gázipari támogatásokat nem is érintik (ez nagyon igazságtalan!!), de dobják ki a törvényjavaslatból az undorító pénzpazarlást.” „A civilizáció egész történelmében soha nem volt olyan törvény, ami egyszerre nagy és gyönyörű. Ezt mindenki tudja!” – írta Musk.
„Vagy egy nagy és csúnya törvényed van, vagy egy karcsú és gyönyörű. A karcsú és gyönyörű a helyes út” – fogalmazott a milliárdos.
Az ovális irodában Trump hangsúlyozta, hogy Musk már a törvényjavaslat elfogadása előtt ismerte annak tartalmát. „Kicsit megváltozott, ez igaz. De minden részletet ismert a törvényjavaslatról, talán jobban, mint bárki más, és soha nem volt vele problémája, amíg el nem ment a Fehér Házból” – mondta Trump. Az elnök ugyanakkor megjegyezte, hogy Musk eddig „a legszebb dolgokat mondta rólam”.
„Nagyon csalódott vagyok Elonban. Sokat segítettem neki” – tette hozzá. Trump szerint Musk amiatt csalódott, hogy el kellett hagynia a Fehér Házat. „Azt hiszem, kikerült a világba, és hirtelen már nem ebben a gyönyörű irodában van” – mondta Trump.
A vita az elnök és a milliárdos között alig egy héttel azután robbant ki, hogy az ovális irodában búcsúztatta Muskot, miután a milliárdos kilépett különleges kormányzati alkalmazotti státuszából, és visszatért a magánszférába. Trump megjegyezte, hogy pénteken „csodálatos búcsút” adott Musknak. „Egy nagyon boldog embert láttak. Az ovális iroda asztala mögött állt” – mondta Trump. „Ő olyan akar lenni, amilyen” – tette hozzá.
Borítókép: Mára elhidegült egymástól Trump és Musk
Forrás: Facebook