Jubileumhoz érkezett a CÖF Klub Miskolc egyik legfontosabb rendezvénye: szeptember 5-én tizedik alkalommal várják közös találkozóra a nemzeti összetartozás és a civil közösségek iránt elkötelezett érdeklődőket. Az idei esemény középpontjában a közös történelmi és kulturális örökség, valamint Nagy Lajos király és II. Rákóczi Ferenc emlékezete áll.
A Civil Összefogás Fórum Miskolci Klubja szeptember 5-én, szombaton 14 órától rendezi meg a X. CÖF Klub Miskolc Napot a Tudomány és Technika Háza nagy előadótermében. A jubileumi rendezvény vezérgondolata egyetlen szóban foglalja össze az esemény üzenetét:
Összetartozunk.
A szervezők megfogalmazása szerint az összetartozás határokon innen és túl azt jelenti, hogy a magyarokat közös történelmük, kultúrájuk, hagyományaik és nemzeti emlékezetük kapcsolja össze. Ez egyúttal felelősséget is jelent a múlt örökségének megőrzéséért és a magyar közösségek közötti kapcsolatok erősítéséért.
Két jeles történelmi évforduló is összekapcsolódik Miskolccal
Az idei esztendő különleges alkalmat kínál a történelmi visszatekintésre. 2026-ban emlékezünk Nagy Lajos király születésének 700., II. Rákóczi Ferenc születésének pedig 350. évfordulójára. Mindkét történelmi személyiség szorosan kötődik Miskolc és a történelmi Borsod múltjához.
A jubileumi rendezvény programja is erősen épít erre az örökségre. A Himnusz közös eléneklése után Holló Gyula, a CÖF Klub Miskolc elnöke, Heizler Norbert, a CÖF–CÖKA főigazgatója, valamint dr. Jacsó Pál ügyvéd, költő, az esemény házigazdája köszönti a résztvevőket.
Dr. Lengyel Attila, a CÖF Klub Miskolc tiszteletbeli elnöke Töretlenül… hittel címmel tart előadást, majd Asztalos Júlia szavalata következik. A rendezvényen előadást tart ifj. dr. Lomnici Zoltán, a CÖF–CÖKA elnöke is.
A diósgyőri vár és Nagy Lajos öröksége is terítékre kerül
A délután második felében Miskolc egyik legfontosabb történelmi emlékhelye, a diósgyőri vár kerül a középpontba. Dr. Rózsa György főlevéltáros Rostás László Ybl- és Pro Architectura díjas építésszel, a vár felelős tervezőjével beszélget a diósgyőri vár fejlesztéséről, kapcsolódva Nagy Lajos király születésének 700. évfordulójához.
A programot a Székelyek műsora, majd a Szózat közös eléneklése zárja. A hivatalos program 17.30-kor ér véget.
A rendezvényt a CÖF Klub Miskolc az ÉLETFA Társadalom- és Környezetkultúra Alapítvánnyal, az ÉLETMŰTÁRS Művészeti és Civilitikai Egyesülettel, valamint az 1956-os Vitézi Baráti Társasággal együttműködve szervezi.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak 2026. szeptember 5-én 14 órától a miskolci Tudomány és Technika Háza nagy előadótermében (3529 Miskolc, Görgey Artúr utca 5.).

Forrás: CÖF Klub Miskolc
Címlapkép: Dr. Lengyel Attila, a CÖF Klub Miskolc tiszteletbeli elnöke és dr. Jacsó Pál ügyvéd, költő – Fotó: civilek.info