Nem csupán informatikai hibáról lehet szó a Tisza-kormány egyre terebélyesedő ügynökbotrányában: a nyilvánosságra hozatalt szabályozó törvényből ugyanis kikerült egy olyan rendelkezés, amely az eredeti tervezetben még az állambiztonsági szolgálatokkal együttműködő személyekre korlátozta volna az adatok közzétételét. Erről Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke beszélt. A szakember egyértelművé tette, hogy jogellenes adatkezelés történt, és azt is megerősítette: már megszületett a döntés a hatósági eljárás megindításáról. Az eljárás során azt is tisztázni kell, kit terhel a felelősség azért, hogy a kommunista állambiztonság áldozatai is felkerültek az ügynöklistára.
A kommunista állambiztonság múltjának feltárását történelmi jelentőségű lépésként harangozta be a Tisza-kormány, a november 4-én nyilvánosságra hozott ügynöklista azonban szinte azonnal botrányt okozott. Kiderült ugyanis, hogy Lezsák Sándor, az MDF egyik alapítója is szerepel az adatbázisban, holott nem a kommunista titkosszolgálatok beszervezett ügynöke, hanem azok megfigyeltje volt. Ráadásul nem egyedi esetről van szó: a levéltár tájékoztatása szerint további 163 olyan személy adatai is nyilvánosságra kerültek, akik nem működtek együtt az állambiztonsággal. Az intézmény informatikai hibával magyarázta a történteket, a téves adatokat pedig szerintük eltávolították.
A botrány miatt Magyar Péter miniszterelnök és a levéltár vezetése is bocsánatot kért Lezsák Sándortól. A történtek azonban nemcsak az adatbázis megbízhatóságát kérdőjelezték meg, hanem súlyos adatvédelmi aggályokat is felvetettek. A Magyar Nemzet ezért Péterfalvi Attilát, a NAIH elnökét kérdezte az ügy jogi következményeiről.
„Egyértelműen jogellenes adatkezelés”
– Ez egy jogellenes adatkezelés egyértelműen, mert olyan személy adatát hozták nyilvánosságra hálózati személyként, aki nem volt az, hanem áldozat volt – jelentette ki Péterfalvi Attila.
A NAIH elnöke szerint a történtek az adatkezelés több alapvető követelményét is érintik, köztük a célhoz kötöttséget, az adatok pontosságát és a tisztességes adatkezelés elvét. Mint rámutatott, a jogalkotás célja nyilvánvalóan az egykori hálózati személyek múltjának feltárása volt, nem pedig azok adatainak közzététele, akiket a kommunista állambiztonság megfigyelt.
Fontos korlátozás maradt ki a törvényből
Az adatvédelmi botrány a jogszabály előkészítésével kapcsolatban is kérdéseket vet fel. Péterfalvi Attila elmondta: a NAIH által véleményezett tervezet és a végleges törvényszöveg között lényeges eltérés van.
– Az a beszúrás kimaradt, hogy azon személyek adatai, akik együttműködtek az állambiztonsági szolgálatokkal – magyarázta a hatóság elnöke. A NAIH által véleményezett változatban még szereplő korlátozás a 6-os kartonokra és a mágnesszalagokon található H-adattárra vonatkozó rendelkezésekből is eltűnt.
Péterfalvi ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a téves közzététel az eredeti szöveg mellett is előfordulhatott volna, hiszen van arra példa, hogy olyan személy 6-os kartonja is előkerült, aki semmilyen ügynöki tevékenységet nem végzett. A változtatás mindenesetre felveti a kérdést, ki és milyen megfontolásból hagyta el a korlátozást a törvény véglegesítésekor.
Már döntöttek a hatósági eljárásról
A NAIH elnöke azt is megerősítette, hogy a hatósághoz közérdekű bejelentés és érintetti panasz is érkezett az ügyben, ezért már döntöttek az eljárás megindításáról. – A döntés megszületett, tehát azt nyugodtan le lehet írni – fogalmazott Péterfalvi Attila.
Tájékoztatása szerint a hivatalos eljárási lépések várhatóan a jövő hét elején történnek meg.
Az eljárás pontos formája attól is függ, hogy a levéltár bejelenti-e adatvédelmi incidensként a történteket.
A hatóságnak tisztáznia kell, hogyan kerülhettek megfigyelt személyek adatai az ügynöklistán nyilvánosságra, adatvédelmi incidens vagy jogellenes adatkezelés történt-e, illetve fennáll-e mindkettő. Vizsgálni fogják azt is, ki minősül adatkezelőnek az érintett folyamatban, és kit terhel az adatkezelői felelősség. Az eljárás eredményétől függően akár adatvédelmi bírság kiszabása is felmerülhet.
A Fidesz a kormány felelősségét is firtatja
A történtek a jogszabály előkészítéséért felelős kormányzat szerepét is előtérbe helyezik. Egyelőre nem tudni, miért változott meg a törvény szövege a NAIH véleményezését követően, és milyen ellenőrzések előzték meg a nyilvános adatbázis elindítását.
A botrány politikai következményei sem maradtak el: a Fidesz–KDNP Tarr Zoltán miniszter lemondását és a honlap leállítását követelte.
Apáti István, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke rendkívüli ülést hívott össze hétfőre, Magyar Péter azonban bejelentette, hogy a Tisza képviselői nem vesznek részt azon.
Ifj. Lomnici Zoltán: Bíróság dönthet az ügynökaktákról, sérelemdíjat is követelhetnek a meghurcoltak
Címlapkép: Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke – Fotó: MTI/Máthé Zoltán