Az úgynevezett szívhangrendelet eltörlését kilátásba helyezte a Tisza-kormány. Az életvédők petíciót indítottak, Rétvári Bence aláírásra kéri követőit.
– Most meg kell nyomnunk a vészcsengőt, hiszen a miniszteri meghallgatásokon kiderült, hogy az új kormány nyitott a szívhangrendelet eltörlésére. Nekünk, kereszténydemokratáknak az élet védelme az egyik legfontosabb küldetésünk – hívta fel a figyelmet Rétvári Bence új videójában. A KDNP frakcióvezetője elmondta: a CitizenGo platformon petíció indult a szívhangrendelet védelmére.
– Arra kérek mindenkit, minél többen írjuk alá ezt a CitizenGo-petíciót, minél többen álljunk ki a szívhangrendelet mellett – kérte Rétvári Bence a követőit.
Az úgynevezett szívhangrendeletet az Orbán-kormány vezette be a magzatok védelmére. A jogszabály lényege, hogy az abortusz előtt álló nőknek a műtét előtt meg kell hallgatniuk a magzatuk szívhangját, hogy saját maguk mérlegelhessék a döntésüket.
A petíciót ITT tudja aláírni!
Címlapkép: Pixabay