Csalódást okozó vb-döntőt nyert meg Spanyolország Argentína ellen New Jersey-ben. Az első félidőben gyakorlatilag semmi sem történt, a másodikban sem sok. Argentína nem sokkal a második félidő vége előtt emberhátrányba került, ezt pedig már nem bírta ki a címvédő. A hosszabbítás második félidejének elején Ferran Torres góljával Spanyolország 1-0-ra győzött Argentína ellen, ezzel a spanyolok kétszeres világbajnokok lettek.
Elérkezett tehát a nagy nap, a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 104., utolsó mérkőzése, amelyet a világbajnoki címvédő Argentína és Spanyolország játszott egymás ellen New Jersey-ben. Az egész világ óriási érdeklődéssel várta az összecsapást, mert a vb két olyan együttese csapott össze, amely ezen a világbajnokságon óriási dolgokat produkált. A spanyolok ezen a világbajnokságon összesen egy gólt kaptak (Belgiumtól), egyetlen meccsükön sem voltak hátrányban. Argentína pedig az egyenes kieséses szakaszban igazi thriller-mérkőzéseket játszott akár Egyiptom, akár a Zöld-foki-szigetek elleni meccsükre gondolunk, de az elődöntőben az angolok elleni feltámadásuk is örökké emlékezetes marad. Ha pedig már a Zöld-foki-szigeteket emlegettük, nem árt megemlíteni, hogy a döntő két résztvevője közül a rendes játékidőben egyik sem tudta megverni az afrikai kiscsapatot.
Argentína Messivel, Spanyolország Yamallal állt fel a döntőre
Egy órával a mérkőzés kezdete előtt vált nyilvánossá a két csapat összeállítása. A spanyoloknál maradt a francia csapat ellen felküldött kezdő tizenegy, az argentinok változtattak az angolok elleni elődöntőhöz képest: bekerült Rodrigo De Paul, Nico González és Gonzalo Montiel, azaz Giuliano Simeone, Leandro Paredes és Nahuel Molina ezúttal csak a kispadon kapott helyet.
A kezdőcsapatok:
- Spanyolország: Unai Simón – Porro, Cubarsí, Laporte, Cucurella – Rodri, Fabián Ruiz – Yamal, Olmo, Baena – Oyarzabal.
- Argentína: E. Martínez – Montiel, Romero, Lisandro Martínez, Tagliafico – De Paul, A. Mac Allister, E. Fernández, N. González – Messi, J. Álvarez.
A FIFA napokkal ezelőtt kijelölte a meccs bíróit: a 2026-os vb-döntőt a szlovén Slavko Vincic kapta meg. Igazi botránybíró, aki a 2022-es katari világbajnokságon az argentin csapat Szaúd-Arábia elleni nyitómeccsét vezette, s azon a vb-n a FIFA annyira elégedetlen volt a szlovén bíró működésével, hogy a vb közepén hazaküldte őt.
A döntő több nagy kérdést is tartogatott, a legnagyobb talán az volt, hogy megnyeri-e második világbajnoki aranyát a 39 éves Lionel Messi, aki nélkül az argentinok aligha jutottak volna el idáig.
A felvezető záróünnepség már egy órával a meccs kezdete előtt megkezdődött, de ez nem hozta lázba a nézőket. A két fellépő, IShowSpeed és Post Malone produkciója fél ház előtt zajlott.
A döntőre megérkezett a helyszínre Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, akit helikopter hozott be a stadionba.
Az amerikai elnök eddig nem tette személyesen tiszteletét a meccseken, így nem volt ott a mexikóvárosi nyitómérkőzésen és az USA válogatottjának egyetlen mérkőzésén sem.
Ami a drukkereket illeti, ők nem voltak könnyű helyzetben, mert a stadionba való beléptetés a vártnál is nehezebben haladt. Voltak olyan jegytulajdonosok, akik 2 órán keresztül vártak arra, hogy bejussanak.
A közösségi médiában olvasható hírek szerint komoly technikai problémák merültek fel a kapuknál és a rendezők sem álltak a helyzet magaslatán.
Nem sokkal 21 óra előtt a két csapat felvonult a játéktérre, majd elhangzottak a himnuszok. A győztesnek járó trófeát is elhelyezték a pálya mellett. A program kissé megcsúszott, mert 21 órakor nem kezdődött el a döntő. 21.06-kor még egy üvöltő dervis műsorvezető őrjöngött a pálya szélén, de aztán 7 perces csúszással megkezdődött a döntő.
Helyzetek öt perc után
Az 5. percben jött az első spanyol helyzet, Yamal révén, amikor Martineznek kellett védenie, azaz a spanyolok vették át a kezdeményezést. Az ellentámadás során a spanyol kapusnak is minden tudására szükség volt ahhoz, hogy ne szerezzen vezetést a dél-amerikai csapat. Mozgalmasan indult tehát a döntő.
A kezdeti nagy lendület után lecsendesedett a játék, hosszú perceken keresztük semmi sem történt. A 14. percben Mac Allister becsúszása után a spanyolok sárga lapot reklamáltak, de a szlovén bíró nem rántotta elő a zsebéből a cédulát.
A 17. percben De Paul végzett el szabadrúgást, Nico González éppen csak lemaradt a labdáról az ötös sarkánál. Hosszú percekig megint nem történt semmi érdekes, így érkezett el az első hidratációs szünet. Nagy változás ezek után sem történt, mindkét csapat nagyon óvatosan játszott, fogalmazzunk úgy, hogy nem akartak hibázni.
Az első félidő utolsó perceiben kisebb nyomás alá került az argentin kapu, a címvédő percekig nem tudott kijönni saját kapuja előtt. A 39. percben Oyarzabal lőtt, de nem talált be, mert Martinez védett, de ez legalább helyzet és futballra emlékeztető jelenet volt.
Az utolsó percek eseménytelenül pörögtek le az első félidőben, így a szünetben 0-0 volt az állás. Még a szünet előtt, a 44. percben Lisandro Martínez megsérült, Otamendi érkezett a helyére a címvédő csapatában. Az első félidő óvatos játéka sokaknak okozhatott csalódást, mert sem Messi, sem Yamal nem tett hozzá érdemben semmit a játékhoz, miközben összesen 3 kapuralövést láttunk az első 45+4 perc alatt.
Csak abban lehetett bízni, hogy a második félidő ennél jobb, érdekesebb játékot hoz majd. A szünet 26 perces volt, láttunk félidei show-t, aminek semmi köze nem volt a futballhoz, de ezt Amerikában megszokhattuk. Madonna nyitotta meg a műsort, majd jött Shakira, Burna Boy, Justin Bieber és a BTS is.
27 percen át tartott a szünet
A csodás műsor miatt a szünet majdnem 30 percen át tartott, ez egészen elképesztő volt, s meccset befolyásoló tényező is lehetett. Mondjuk a félidei show sokkal látványosabb volt, mint az első félidő bármely mozzanata.
A 46. percben Baena szerzett labdát, 18 méterről lapos lövést eresztett meg, ezt E. Martínez könnyedén fogta. Az 52. percben egymásnak rontottak a játékosok, ha futball nincs, legyen egy kis boksz. Paredes vágta fel Rodrit, sárga lapot kapott, majd jöhetett az adok-kapok. A szlovén bíró csak nehezen tudott rendet csinálni.
Az 56. percben villant egyet Spanyolország: Olmo gurította vissza a labdát, de Montiel jól mentett a veszélyesen érkező Cucurella elől. Eljött a végeláthatatlan cserék időszaka, folyamatosan jöttek be a friss játékosok mindkét oldalon. A spanyolok pörögtek jobban. A 64. percben Olmo 22 méterről lőtt, az argentin kapus előtt megpattant a labda, majd a kapus kezéről szögletre perdült a labda. Három perc múlva Yamal tört be a tizenhatoson belülre, majd jobbról Ferran Torres elé emelt, Torres 6 méterről Martínez ölébe fejelte a labdát. Ezek után a szlovén játékvezető jelt adott a vb utolsó ivószünetének megkezdésére.
10-0 volt a kapuralövések aránya a hidratációs szünet után, a spanyolok ebben a statisztikai adatban a spanyolok voltak jobbak, ezzel azt is elmondtuk, hogy mennyire egyoldalú volt a játék. Az, hogy a vb-címvédő kapuralövésig sem jutott 80 perc alatt, mindennél többet mondott arról, milyen teljesítményt nyújtottak Messiék. A szögletarány is 8-1 volt a spanyoloknak. Argentína mintha teljesen kifulladt volna, momentuma sem volt a dél-amerikai csapatnak.
A kérdés innentől kezdve az volt, hogy a spanyol csapat a második félidőben döntésre tudja-e vinni a dolgot, vagy hosszabbításra kényszerül Argentínával szemben. A 87. percben Torres lőtt a kapu mellé. Argentína nem tudta kihozni a labdát, Spanyolország a végső csapásra várt. Csak közben pörögtek a percek. és bőszen haladtunk a hosszabbítás felé. A 93. percben megfogyatkozott a címvédő, mert Enzo Fernández megkapta második sárga lapját, ezért a pirosat is. Az volt a bűne, hogy rátartott Cubarsí lábára. A tökéletesen felesleges szabálytalanság mintapéldánya volt ez.
A 97. percben szabadrúgáshoz jutott Spanyolország. Yamal lövését Martínez védte. Ez volt az utolsó momentum, 0-0-s döntetlen után 2×15 perc hosszabbítás következett. A kérdés tényleg csak az volt, hogy ezt kibírja-e az emberhátrányban focizó Argentína.
Innentől kezdve annyit sem várhattunk az argentin csapattól, mint eddig. Igaz, már a második félidőben sem láttunk semmit a címvédőtől, nekik az volt a céljuk, hogy a meccs elmenjen a tizenegyesekig. Mást nem tudott tenni.
Rövid szünet után folytatódott a küzdelem. Argentínának ezen a vb-n ez már a harmadik hosszabbításos mérkőzése volt. A 93. percben (ami ugye nem a 93. volt, mert már régen sokkal többet játszottak a csapatok) Nico Williams fejesénél védett hatalmasat az argentin kapus. Óriási spanyol lehetőség maradt ki. Az argentin csapat hőse abszolút a kapus volt eddig.
Mivel Messi semmit sem tudott tenni, Argentína gyakorlatilag kettős hátrányban küzdött. Scaloni persze nem vette le a pályáról a zsenit, mert benne azért bármikor ott volt egy döntő villanás lehetősége. Ehhez azonban labdát kellett volna kapnia. Nem kapott.
A 96. percben Nico Williams lőtt gólt, de a bíró már lefújta a spanyolok akcióját, miután Merino megrúgta Otamendit. A spanyolok nehezen vették tudomásul mindezt.
Óriási nyomás alatt focizott Argentína, látszott, hogy a spanyolok nagyon nem akarnak eljutni a tizenegyesekig.
A 103. percben Merino nagy helyzetben fejelt mellé 7 méterről. Ez volt a hosszabbítás első félidejének utolsó jelentős momentuma, továbbra is 0-0 volt az állás, miközben 18-0 volt a kapuralövés Spanyolország javára. Az indulatok egyre magasabbra csaptak, Lionel Scaloni szövetségi kapitány kapott sárga lapot.
Tizenöt perc maradt arra, hogy a két csapat döntésre vigye a dolgot. A spanyolok is idegesek voltak, mintha egyre gyakrabban billentek volna ki a magabiztosságukból. Argentína öt védővel játszott, mást nem tehetett.
Alig kezdődött meg a hosszabbítás második félideje, amikor Ferran Torres góljával Spanyolország megszerezte a vezetést.
Cubarsí ívelte át a hosszú oldalra, ott érkezett Nico Williams, aki visszafejelte a labdát Torres elé, ő pedig 8 méterről belőtte a döntő első gólját.
A 114. percben Ferran Torres újabb gólt lőtt, de les miatt elvették. A hullafáradt argentin csapat már semmit sem tudott tenni. A 121. percben ott volt még egy lehetőség az egyenlítésre, de Simeone 10 méterről a léc fölé bombázott.
A percek leperegtek, Spanyolország ezzel az egyetlen góllal nyert és 2010 után ismét világbajnok lett.
Argentína története során harmadszor (1990, 2014, 2026) vesztett el 1-0-ra vb-döntőt. Messi nem lesz kétszeres világbajnok, ezüstéremmel köszön el a válogatott szerepléstől.
Labdarúgó-világbajnokság, döntő: Spanyolország–Argentína 1-0 (0-0, 0-0, 0-0) – hosszabbítás után.