Sulyok Tamás: A tizenhetedik alkotmánymódosítás javaslata nincs összhangban a jogállamisággal

Szerző: civilek.info

BELFÖLD, KIEMELT

Sulyok Tamás

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása – jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.

Sulyok Tamás aláhúzta: Magyarországon az elnök jogállását az alaptörvény határozza meg.

Nincs okom a lemondásra, és a miniszterelnök eddig nem talált közjogi indokot az eltávolításomra” – jelentette ki az államfő.

A köztársasági elnök esetében az alkotmánymódosítási javaslat „csupán egy mondattal »intézi el« a hivatalból való eltávolítás kérdését”, s mivel a szöveg a „jelenlegi köztársasági elnökre”, nem pedig általában az elnöki tisztségre vonatkozik, nem értelmezhető másként, mint „egy konkrét személyre szabott jogszabályként, amit semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni” – vélekedett Sulyok Tamás.

MTI

Sulyok Tamás köztársasági elnök – Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004