Százezreket várnak hétvégén a csíksomlyói búcsúra

Szerző: civilek.info

HITÉLET

A közösségi együttlét erejét, az egymásra figyelés fontosságát hangsúlyozzák az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szervezői. A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben szombaton déltájban tartandó ünnepi szentmisére mintegy háromszázezer zarándokot várnak – közölték szerdán a csíksomlyói kegytemplom előtt tartott sajtótájékoztatón. 

Timár Sándor P. Asztrik, a kegytemplom igazgatója és Korodi Attila csíkszeredai polgármester a liturgikus programot és az egyéb tudnivalókat ismertette. Nagy szeretettel várják a zarándokokat, akár gyalogosan érkeznek, akár kerékpáron, lóháton, vonattal vagy autóval.

„A Csíksomlyói Szűzanya mindig hazavárja a gyermekeit, most különösen, ebben a (…) zűrös világban. Itt megnyugszanak és olyan kegyelmeket kapnak, melyekből tudnak élni”

– fogalmazott Timár Sándor P. Asztrik, a kegytemplom igazgatója.

A liturgikus program

A pünkösdi búcsú programja már pénteken elkezdődik, délben a Boldogasszony zarándokvonattal érkezőknek tartanak szentmisét a kegytemplomban, melyet Marton Zsolt váci megyéspüspök mutat be. Este hat órától nyitószentmise, majd éjszaka virrasztás lesz ugyanitt.

Pünkösd szombatján a kegytemplomban 7.30 órától, majd legközelebb 18 órától lesz szentmise.

Az ünnepi szentmise 12.30 órakor kezdődik a csíksomlyói hegynyeregben, a Hármashalom-oltárnál. Főcelebránsa és szónoka Székely János szombathegyi megyéspüspök, a Magyar Püspöki Konferencia elnöke.

Pünkösdvasárnap 7, 8, 10.30 és 18 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban, pünkösdhétfőn 8, 10.30 és 18 órától várják a híveket ugyanitt – mondta.

Hangsúlyozta, hogy a Kárpát-medence legnagyobb egyházi eseményének egyetlen meghívottja van: az ünnepi szónok, mindenki más zarándokként érkezik. A magyar közméltóságok közül Sulyok Tamás köztársasági elnök jelezte részvételét – hangzott el.

csiksomlyoi-punkosdi-búcsú
Korodi Attila polgármester (b) és Timár Sándor P. Asztrik, a kegytemplom igazgatója, ferences szerzetes (j) a csíksomlyói pünkösdi búcsúról tartott sajtótájékoztatón Csíkszeredában 2026. május 20-án. A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartandó pünkösd szombati ünnepi szentmisére mintegy háromszázezer zarándokot várnak.
MTI/Veres Nándor

A zarándoklat érzését gyalogosan lehet igazán megélni

Korodi Attila, a közigazgatásilag Csíksomlyót is magába foglaló Csíkszereda polgármestere közölte: idén is a korábbi évekről ismert biztonsági előírások érvényesek. A legfontosabb szabálynak azt nevezte, hogy a zarándokok figyeljenek egymásra. „A közösségi együttlétben megvan az az erő, mely bennünket továbbsegít ebben a viszontagságos világban” – fogalmazott.

Mint mondta, a gépkocsival érkezők számára a város peremén, a bejáratok közelében alakítanak ki parkolóhelyeket. Mindenkinek azt javasolják, hogy mihamarabb tegye le a gépkocsit és gyalog közelítse meg a kegytemplomot.

Korodi Attila rámutatott: a zarándoklat érzését gyalogosan lehet igazán megélni.

„Fontos, hogy együtt legyünk a többi zarándokkal, együtt menjünk végig az úton”

– mondta. Közölte: a vonatos zarándokok egy része már pénteken megérkezik.

A csíksomlyói kegytemplomhoz vezető Szék útját péntek este teljesen lezárják a gépkocsiforgalom előtt, a teljes zárlat vasárnap délutánig tart – figyelmeztetett. Ez idő alatt a helyi közlekedési vállalatnak, a Csíki Transnak is lesznek gyakrabban közlekedő járatai, hogy segítsék a zarándokokat közelebb jutni a kegytemplomhoz.

A szervezők mindenkit arra kérnek, hogy zarándokoljanak együtt a hegynyeregbe, és az autókat, szekereket hagyják a város bejáratánál.

Elhangzott, hogy az immár hagyományossá vált, kilencedik Márton Áron Pünkösdi Lovaszarándoklat résztvevői már pénteken 18 órára megérkeznek.

Korodi Attila szerint a következő napokban esőre is készülnek, ezért arra kérik a zarándokokat, ennek megfelelően készüljenek, legyen náluk bakancs, esőkabát.

Az elöljáró újságírói kérdésre elmondta, hogy idén is szerveznek hajtást a környékbeli medvék elűzésére szombat reggel, de ha a vadásztársaság szükségesnek tartja, pénteken is. Ez azért is fontos, mert a vadon élő állatokat zavarja a több százezer ember jelenléte, veszélyben érzik magukat a Kissomlyó-hegyen, így segítenek nekik átjutni a Nagysomlyón lévő erdőbe

– húzta alá.

Korodi Attila arra is kitért, hogy a Hargita megyei kulturális intézmények és partnerszervezeteik számos kulturális programmal is várják a zarándokokat. Ezek közül kiemelte a Hunyadi-napokat, emlékeztetve, hogy Romániában Hunyadi János-emlékév van és a ferences rend is szorosan kötődik az egykori kormányzó és hadvezér személyéhez.

MTI

Címlapkép: Kelemen Kinga/Maszol

 

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004