SZÍNES
Elon Musk lett az idei év leggazdagabb embere
Vagyona 92 milliárd dollárral 229 milliárd dollárra gyarapodott a Bloomberg Billionaires Index szerint. Senki sem járt jobban, mint Elon Musk, ...
Parlamenti TOP3 – ezek voltak honatyáink legemlékezetesebb jelenetei idén
Káromkodás, kiakadás, csörték – 2023-ban is akadt pár ikonikus pillanat a Parlamentben. 1. Gyurcsány Ferenc halálos ölelése Márciusban tett esküt ...
Szilveszterkor a Balaton és a Mátra-Bükk szálláshelyei örülhetnek a legtöbb vendégnek
Az év utolsó hétvégéjére már eddig 11 százalékkal több előfoglalás érkezett, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a Magyar ...
Premier a Dunán: Filmen a Kormorán fél évszázados múltja
A Kormorán együttes történetéből készült Folytassátok holnap című filmet először a Duna nézői láthatják december 30-án. A kétórás összeállítás riportokkal, ...
Waskovics Andrea kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt
Waskovics Andrea nyerte el idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt Az üvegcipő és a Pinokkió című előadásokban nyújtott alakításaiért a Vígszínház társulatának ...
Szívszorító bejegyzéssel jelentkezett Bruce Willis párja a közösségi oldalán
Így ünnepelte házassági évfordulóját a súlyos beteg színész és felesége. Bruce Willis és Emma Heming Willis szerdán ünnepelték 16. házassági ...
Érkezik a jó hír a családoknak, soha nem voltak ekkorák az otthonteremtési támogatások (VIDEÓVAL)
A gyermekes családok otthonteremtését jövőre minden eddiginél magasabb összegekkel támogatja a kormány – közölte a kormány Facebook-oldalán Hornung Ágnes. A ...
A gyermek lett az Év szava
A közmédia Montágh Testülete a hagyományokhoz híven idén is közzétette, melyik szót választotta az Év szavának. „A 2023-as Év szava ...
Menthető a helyzet akkor is, ha balul sikerült az ajándékozás
A nem tetsző ajándékok jelentős részét soha nem értékesítik: évente átlagosan 60 ezer balul elsült karácsonyi meglepetés kerül a szeméttelepekre. ...
Ovádi Péter: Legyen állatbarát az idei szilveszter!
Bár a szilveszteri ünneplések hangos „robbanások” kíséretében zajlanak, fontos szem előtt tartani az állatok védelmét is – hívja fel a ...