SZÍNES
Hófehér fecskét találtak a madarászok
Először el sem akarták hinni, hogy Bátky Kolos gyűrűző milyen madarat fogott a hálóellenőrzés során a Madárvártán. Egy majdnem teljesen ...
Így sínylődnek az oroszok az uniós szankciók alatt (képgaléria)
Murmanszki életkép. A választék egy Moszkvától kétnapi vonatútra, de Szentpétervártól is 1200 kilométerre lévő élelmiszer boltban. Az első megállapítás, hogy ...
A világ legszebb városai közé választották Budapestet
Különleges szempont szerint állították össze a rangsort.
Harmadik lett a magyar csapat az első Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián
Mindkét 9-12. osztályos diákokból álló magyar csapat ezüstérmet szerzett, emellett az egyik magyar diákcsapat az összesítésben harmadik helyezést ért el ...
Az úszófenomén Betlehem Dávid mentőt hívott magához az autópályán
A párizsi olimpián az aranyérmes Rasovszky Kristóf mögött bronzérmet szerző Betlehem Dávid is kórházba került, miután úszott az erősen szennyezett ...
Boldog ötvenedik születésnapot Egérke!
Augusztus 16-án, pénteken ünnepli ötvenedik születésnapját a magyarok egyik kedvence, az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina.
Izgalmas programok várják a családokat is Szent István-napon
Történelmi kalandozások, hagyományőrző bemutatók és kreatív workshopok várják a gyermekes családokat az idei Szent István-napon – közölték a szervezők.
Vas Blanka ismét történelmet írt
„Nagy elégtétel a Tour de France-on elért szakaszgyőzelem a centikkel elbukott olimpiai érem után”
Az idei aratókoszorú elkészült, a Szent István-bazilikában állították ki
Csaknem egy hónapon át fonták Hajdúnánáson. A Magyarok Kenyere – a 15 millió búzaszem programnak 2018 óta hagyományos és kiemelt ...
Európa legnagyobb tűzijátékára készül Magyarország – VIDEÓVAL
A Tűz és fények játéka az idén is egy, a nemzeti mesehagyományból jól ismert karakter szemszögén keresztül meséli el a ...









