Szoboszlai bombagóllal nyitotta az évet +VIDEÓ

Szerző: civilek.info

SPORT

szoboszlai dominik

Csapatkapitányi karszalaggal a kezén góllal és gólpasszal nyitott Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott és a Liverpool középpályása az angol sztárcsapat Egyesült Államokban zajló turnéján. 

A vörösök a nyáron kinevezett új vezetőedző, Andoni Iraola első hivatalos mérkőzésén 2–1-es hátrányból felállva verték meg 4–2-re az ugyancsak a világ legerősebb bajnokságaként emlegetett Premier League-ben szereplő Sunderlandet

az egyesült államokbeli Nashville-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.

Az Index beszámolója szerint a vörösök ugyan korán megszerezték a vezetést, a második félidő elején hátrányba kerültek, innen fordítottak – a csereként beállt Szoboszlai Dominik vezérletével.

A Liverpool Kieran Morrison góljával került előnybe a 12. percben. Az előző idényben az Aston Villának kölcsönadva igencsak hányattatott sorsú Harvey Elliott passza után a támadó jobbról befelé húzva tört a tizenhatoson belülre, majd ballal a hosszú alsó sarokba lőtt. A Sunderland a 28. percben egyenlített, amikor Enzo Le Fée a Liverpool térfelén szerzett labdát vágta a büntetőterület előteréből nagy erővel a hálóba (1–1).

A fordulás után Timur Tutierov góljával a tavalyi Premier League-újonc át is vette a vezetést, de a Liverpool ezt követően – főleg a második félidőre beszállt kulcsemberek teljesítményének köszönhetően – fölénybe került.

Az 56. percben Szoboszlai egy kipattanót mellel vett át a tizenhatos bal csücske előtt, majd egy pattanás után a rövidbe bombázott, így egyenlített (2–2). A magyar válogatott középpályás később is főszerepet vállalt: az ő passza után köszönt be Lewis Koumas a hajrában.

Utóbbival 4–2 lett a vége, mivel Szoboszlai gólja és gólpassza között Federico Chiesa is mattolta a „Fekete Macskákat.” Az olasz szélső – aki nagyot profitálhat a klubikon, Mohamed Szalah távozásából – Calvin Ramsay passza után a tizenhatos sarkáról lőtt pontosan.

A vörösök első keretéhez tartozó másik magyar válogatott labdarúgó, Kerkez Milos ugyancsak a második félidőben lépett pályára, és ő is közel állt a gólszerzéshez. A hátvéd Jeremie Frimpong beadása után fejjel veszélyeztetett – írta a Mandiner.

Kerkez a meccs végén nyilatkozott is. „Nagyon keményen dolgoztunk a felkészülésnek ebben az időszakában.

„Látszik az edzéseken, hogy mindenki boldog, hogy újra itt lehet. Az a Liverpool leszünk, ami régen a Liverpool volt.”

Azt hiszem, hogy az új edzővel idén a letámadás lesz a fő fegyverünk, ezt gyakoroljuk, s ezt láthatták most is a nézők.”

A Liverpool számára rossz hír, hogy a mérkőzésen Joe Gomez megsérült. A mérkőzés utáni osztályzatokat nézve Szoboszlai 8-as, Kerkez Milos 6-os osztályzatot kapott.

Nashville-ben egyébként nem volt telt ház ezen a mérkőzésen, az okok pedig a magas jegyárakra vezethetők vissza. A legolcsóbb belépők is 196 dollárba kerültek, a legdrágább jegyek pedig 400 dollárba – írja a Magyar Nemzet.

 

Címlapkép: Facebook/Liverpool FC

Tisztelettel kérjük a magyar magánszférát, támogassa a CÖF-CÖKA küldetését annak érdekében, hogy még eredményesebben, együtt szolgálhassuk a közjót!


Bankszámlaszámunk: UNICREDIT BANK 10918001-00000064-35950004