A szokásostól eltérő időpontban, szerdán három órától Kormányinfót tart Gulyás Gergely és Vitályos Eszter kormányszóvivő, akik beszámolnak a kormány legfrissebb döntéseiről. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy a banki csalások 80 százaléka mögött szervezett ukrán bűnözői csoportok állnak. Évi 8 milliárd forinttal károsítanak meg magánszemélyeket, ebből eddig csupán másfél milliárd forintot sikerült visszaszerezni.
árvízvédelem
Megkapjuk Brüsszelből a kutya vacsoráját
De hát mit is várunk? Brüsszel az Brüsszel, Ursula von der Pfizer pedig egy korrupt hazudozó. Mi a közös a kettőben? Minden. Előrelátás, szervezettség, alapos felkészülés, nemzeti összefogás. Ez a tapasztalat, ez a gyakorlat hozta meg a sikert, védte meg az országot az árvízi katasztrófától. Ennek köszönhető, hogy a háborgó … Olvass tovább
Tarlós István szerint a főváros számos pontján megkérdőjelezhető az árvízvédelmi rendszer szilárdsága
Budapest egykori főpolgármestere szerint az árvízi védekezés szempontjából kiemelten fontos lenne a Római-parton építendő védmű kivitelezése. Enélkül ugyanis a teljes csillaghegyi öblözet ki van téve egy esetleges árhullámnak. Tarlós István számos kérdésben cáfolta mindazt, amit az árvíz elleni védekezésről a főpolgármestertől hallhattunk az utóbbi időben. Tarlós elmondása szerint az ő … Olvass tovább
Orbán Viktor szerint hamarosan magunk mögött tudhatjuk az árhullámot – VIDEÓVAL
Kedden hagyja el az országot a legmagasabb vízszint, mondta el a kormányfő. Jó hírt közölt Instagram-oldalán a magyar miniszterelnök: tudatta, hogy a vártnál korábban, csütörtök helyett már kellen elhagyja a legmagasabb vízszint Magyarországot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fegyelem és a figyelem lazulhatna, ugyanis ma még a harmadfokú … Olvass tovább
Kisoroszi is számíthat a honvédségre
Az ár által részben elzárt faluba a miniszter egy helikoptert rendelt ki. Kisoroszi is számíthat ránk, a Magyar Honvédség készen áll a segítségnyújtásra – írta a honvédelmi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében, amely szerint egy helikoptert is kirendelt a településre. Szalay-Bobrovniczky Kristóf telefonon egyeztetett Molnár Csabával, Kisoroszi független polgármesterével, … Olvass tovább
Orbán Viktor továbbra is a gátakat járja
A miniszterelnök ezúttal Kisorosziban ellenőrizte a védekezési munkálatokat. Kisorosziban folytatta árvízvédelmi irányító munkáját csütörtök délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök Vitályos Eszterrel, a térség országgyűlési képviselőjével együtt – tudatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Az árvíz által körbezárt településre motorcsónakkal kelt át a miniszterelnök, ahol beszélt a védekezésben részt vevő helyi lakosokkal … Olvass tovább
Zöldszámon lehet kérni információkat az árvízzel kapcsolatban – VIDEÓVAL
A kormány által létrehozott zöldszámon várják a bejelentéseket is, de felajánlásokat is lehet tenni. Az árvízi védekezéssel összefüggésben egy zöldszámot hozott létre a kormány – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvízvédelmi operatív törzs csütörtök reggeli ülése után tartott sajtótájékoztatón, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. Rétvári Bence … Olvass tovább
Magyar Pétert ezúttal a balos polgármester buktatta le – VIDEÓVAL
A Tisza elnökének az árvíz elleni védekezésben részt vevő katonák számáról nem akaródzik igazat mondani. Ismét az árvízi védekezést támadta Magyar Péter egy váci bejelentkezésében. A Tisza Párt elnöke azt állította, hogy csak 20-30 katona vesz részt az árvízvédelmi munkában Vácnál. Azonban a város ellenzéki polgármestere, Matkovich Ilona szerda reggel … Olvass tovább
Orbán Viktor: A legmagasabb vízszintet tapasztalva is kiállták a próbát a védművek – VIDEÓVAL
A kormányfő személyesen ellenőrizte a gátakat, hangzott el az Árvízinfón. Orbán Viktor személyesen ellenőrizte a gátakat, kivette a részét az árvíz elleni védekezésből is. A miniszterelnök szerdán reggel a saját YouTube-oldalán tartott árvízinfót, ami lényegében egy újítás, hiszen a magyar kormányfő személyesen számolt be az árvízhelyzetről. A dunai árhullám Dévénynél … Olvass tovább
A gátra tartanak a Fradi-ultrák
Most sem ülhetünk karba tett kézzel, amikor egyre nehezebb napok várnak hazánkra – üzenték a szurkolók. A Fradi ultráit tömörítő Green Monsters a közösségi médiában jelentette be, hogy a szurkolók is kiveszik részüket az árvíz elleni védekezésben. „Mint már oly sokszor, most sem ülhetünk karba tett kézzel. Hiába a mindennapi … Olvass tovább