A szétszakított testű magyarság lélekben mégis együtt tud lenni – mondta Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap az új marsdeni magyar református templom szentelésén Ausztráliában. A köztársasági elnök templomszentelési istentiszteleten mondott beszédet, valamint részt vett a felújított Magyar Ház avatásán Marsdenben.
Balog Zoltán: Abból nem engedhetünk, hogy Isten adja, ezért csak ő veheti el tőlünk az életet
Jézus azzal, hogy igent mond az életre és megszületik, kiteljesíti az embert és olyan méltóságot ad neki, amilyet mi nem tudunk magunknak adni. Erről beszélt Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsony alkalmából. Balog Zoltán kiemelte: Jézus az egyetlen, akit – hitünk szerint – az … Olvass tovább