Exkluzív: „Mit éreztem? Dühöt, mint ma is”

Bayer Zsolt

Ha létezne az ellenzéki oldalon olyan lista (nem vagyok róla meggyőződve, hogy nem létezik), amely az általuk közellenségnek minősített személyeket tartalmazza, Bayer Zsolt író, újságíró, publicista bizonyára előkelő helyen szerepelne rajta. A szókimondó (időnként azért kissé túl vulgáris kifejezéseket használó), keresztény-konzervatív értékeket nyíltan vállaló, harcos kolléga nem egyszerűen szálka, de … Olvass tovább

A Műegyetemtől indul a Békemenet

Október 23-án 14 órakor a Műegyetem elől indul a Békemenet – jelentette be a szervezők nevében Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke és Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője. A menet a Szabadság hídon át az állami ünnepség helyszínéhez, a Deák térre vonul, ahol Orbán Viktor is beszédet mond. Csizmadia László hozzátette: … Olvass tovább

Újra Békemenet: százezrek készülnek rá

Békemenet 2018

Óriási tömeg vonult a Kossuth térig 2012-ben, az első Békemeneten. Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke az Origónak azt mondta: nem számítottak ilyen hatalmas tömegre. Hozzátette: most, október 23-án is hasonló tömegre számítanak, és azt remélik, hogy a békés tömeg nemcsak a meneten, … Olvass tovább

Gyertek velünk! – A Békemenet útvonala

csizmadia lászló cöf

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány alapító elnöke. Csizmadia László ismertette, milyen útvonalon haladnak majd az október 23.-ra meghirdetett Békemenet résztvevői. „Az 1956-os forradalom bölcsője a Műegyetem volt. Innen indultak el kora délután az összesereglett fiatal egyetemisták, akik népünk pár napos szabadságát kivívták a … Olvass tovább

Békemenet 2021 – Orbán Viktor rendhagyó helyszínen mond beszédet

békemenet

Rendhagyó helyszínen rendezik meg az idei október 23-i ünnepséget; Orbán Viktor miniszterelnök az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál mondja el a rendezvények központi elemének számító ünnepi beszédét 15.30-kor – nyilatkozta a közmédiának Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden.

Olvass tovább

Úgy hiányzik nekik a Békemenet, mint üveges tótnak a hanyatt esés

Forrás: m.nyest.hu

Már megint jön ez a békemenetes izé, nácik vonulnak fasisztákkal, buszoztatják a mucsai parasztokat, és idén még babakocsikat is bevetnek, hallatlan! „Indul a Békemenet, ez általában a kormánypánik jele” – írja Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője, megismételve az Index júniusi szalagcímét, amely szintén a jobboldal rettegéséről tudósít. Nehéz lehet beletörődni, … Olvass tovább

Békemenettel a globalisták ellen

békemenet

Süket fülek. Ez a jellemzője a hírhedt LIBE bizottságnak. Ennek újabb bizonyítékát produkálta a senki által ide nem hívott, de előre tudhatóan koncepciós eljárást folytató társaság, amikor a jelentős taglétszámú civil szervezet, a Civil Összefogás Fórum meghívását utasították vissza – pontosabban nem is válaszoltak rá. De mit is lehetett volna … Olvass tovább

Exkluzív: Miért éppen az újságírók?

kép: Demokrata

Bencsik András a Demokrata főszerkesztője 2012-ben a Magyar Hírlap munkatársaként dolgozott. Azok egyike, akik meghirdették az első Békemenetet és akik azóta is ennek a megmozdulásnak az emblematikus szereplői.  – Soha senki nem vitatta – kivéve az úgynevezett ellenzéket -, hogy 2012-ben kritikussá vált a magyarországi demokrácia helyzete. Ha ki nem … Olvass tovább

Exkluziv: …hogy ne legyünk EU-s gyarmat…

Fotó: Somfai Sándor / Demokrata

A polgári kormány hivatalba lépése, azaz 2010 óta szinte folyamatos, sokszor alattomos támadások kereszttüzében él Magyarország. Kezdetben elsősorban Brüsszel felől érkeztek a hazugságok, manapság már a hazai ellenzék is jócskán kiveszi részét ebből. – Fricz Tamás politológus egyike azoknak, akiket úgy emlegetünk: a Békemenet arcai. Ha minden támadásra egy-egy ilyen … Olvass tovább