Az amerikai titkosszolgálat folytathatott lejárató kampányt a kínai Covid-vakcinák ellen – ezt derítette ki a Reuters nemzetközi hírügynökség. Szerintük összehangolt kommunikációs kampány zajlott éppen akkor, amikor a pandémia a leginkább tombolt, naponta ezrek haltak meg, és fontos lett volna, hogy az emberek bízzanak az oltóanyagokban.
Covid
Aggódik a WHO: újabb járvány jön a Covid után?
Félő, hogy a vírus, mely eddig állatról emberre terjedt, a mutálódás során emberről emberre is terjedhet.
Kondor Katalin: Megint jönnek, riogatnak
„Az állítólagos ember okozta klímaváltozást valóban az emberek okozzák, de nem a szén-dioxid-kibocsátás és hasonlók, hanem a geomérnökséggel kapcsolatos HAARP-berendezések.”
Azt hittem, vége lesz már végre a különböző „világtragédiákon” való kesergésnek, de nem lett vége. A kesergés még csak hagyján lenne, de a riogatás már egyenesen vérlázító. Mindennapossá vált. Akár a globális éghajlatváltozásról, akár a covidról, akár a Föld nyersanyagkészletének fogyatkozásáról, vagy éppen az emberiség „túlszaporodásáról” van szó, se vége, se hossza nincs a jajgatásnak.
Gyurcsány covidos lett, bezárkózott
„Elviselhető beteg vagyok, ilyenkor bezárkózom, elvonulok, mint most is, amikor a Covid a vetélytárs” – írja bejegyzésében Gyurcsány Ferenc.
Nagyon gyorsan terjed és új tüneteket is produkálhat a koronavírus-mutáns
Egy erősen mutálódott Covid-változat, a Pirola két új tünetet is produkál, , miközben egyre jellemzőbb, hogy a már jól ismert ízlelésvesztés és köhögés háttérbe szorul – írja a The Sun.
Újra jöhet a maszkviselés?
Rusvai Miklós virológus újabb járványhullámra figyelmeztet, olvasható a Mandineren megjelent cikkben.
Fricz Tamás: Foglalkozni kell a vakcinakárosultakkal! Méghozzá minél előbb!
Ott kezdem, hogy a berlini Charité Intézet kimutatta, hogy Németországban a súlyos vakcinaszövődmények száma negyvenszer magasabb, mint gondolták volna. Mintegy félmillió embert érinthet ez német földön. Mindezt Harald Matthes, a vizsgálatot folytató csoport vezetője nyilatkozta nemrég.
Csizmadia László: Csak sportszerűen!
Sportnyelven szólva kormányunk és a magyar emberek folyamatosan meccsben vannak. Több évtizedig ránkszabott kommunista, „szocialista” uralom edzetté tette türelmünket, nem törve ellenállási képességünket. Immunrendszerünket erősítette a keleten és nyugaton egyaránt létező, megvett politikusok hazaárulástól sem visszariadó Júdás-bandája. Lásd Károlyi, Rákosi, Kádár, Gyurcsány. A magyarok ellenfelei háborúpártiak. A békés társadalmakat belülről … Olvass tovább
Fricz Tamás: A szabadságjogok újabb csorbítása, jön a digitális vakcinaútlevél
Szeretnék beszámolni arról, hogy miben is egyezett meg nemrég, egészen pontosan június 5-én az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO, illetve az unió önmagát teljesen törvénytelenül kormánynak tekintő szervezete, az Európai Bizottság. A botrányos történet előzményeiről már beszámoltam A WHO az államok szuverenitását veszélyezteti című bejegyzésemben május 25-én. Ebben megírtam, hogy … Olvass tovább
Elszabotálja az Európai Bizottság Ursula von der Leyen vakcinaügyét
Felvizezett jelentést tár majd a plénum elé a vakcinabeszerzést vizsgáló bizottság, írja a POLITICO cikke alapján a Mandiner. A POLITICO értesülései szerint dicstelen véget ér majd az Európai Parlament COVI, azaz Covid-19 Különbizottsága. A közös uniós vakcinabeszerzést is vizsgáló testület jelentéséről valószínűleg nyár közepén szavaz majd az EP – az odáig vezető … Olvass tovább