Javítaná a demográfiai mutatókat a 25 és 30 éves koruk között szülő nők személyijövedelemadó-mentességének bevezetése – hangsúlyozta a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapító-elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.
családpolitika
A roma családok is előreléptek a családügyi intézkedésekkel
Az otthonteremtés, a babaváró támogatás, a gyermekjóléti intézkedések, például az ingyenes gyermekétkeztetés, az ingyenes táboroztatás, a Biztos Kezdet Gyerekházak vagy a Tanodák által biztosított szolgáltatások, kedvezmények sok roma családnak jelentenek közvetlen segítséget.
A Családtudományi Szövetség is támogatja a gyermekvédelmi törvényt
A Családtudományi Szövetség keddi közleményében jelentette ki, hogy támogatja a gyermekvédelmi törvényt, amelyről az országgyűlési választással egy időben, április harmadikán szavazhatunk. A közleményben egyúttal kitértek arra is, hogy a családellenes erők már jelen vannak a médiában, de nem engedhetjük, hogy a közoktatásban is átvegyék a hatalmat.
Megnyílt a budai Egyszülős Központ
Megnyílt a budai Egyszülős Központ a Magyar Jakobinusok terén az egyszülős családok világnapján, hétfőn.
Orbán Viktor: az összes családtámogatási formát meghosszabbítjuk, sőt megerősítjük a választás után
Orbán Viktor miniszterelnök a Győr-Moson-Sopron megyei Kóny községben meglátogatta Tóth Gábor tűzoltót, feleségét, Pálmát és három gyermeküket, akik a falusi csokból újították fel házukat – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden. A vendégségről videót is feltöltöttek Orbán Viktor közösségi oldalára.
Francia portál méltatta Novák Katalint
A Boulevard Voltaire szerint hazánkban a családokat támogatják, nem pedig a migrációt bátorítják Először lehet női államfője Magyarországnak Novák Katalin személyében – írta a francia Boulevard Voltaire a családokért felelős tárca nélküli miniszter jelöléséről. A portál megjegyezte, a hírt aligha fogadják általános lelkesedéssel a feminista értelmiségi körökben, számukra ugyanis a … Olvass tovább
2022 is a családokról szól
Korábban nem látott mértékű anyagi segítséget kapnak a gyermeket nevelő családok 2022-ben az adóvisszatérítéssel – erről beszélt Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalára hétfőn feltöltött videóban.
Az ellenzék elvenné a családoktól amit csak lehet
A családpolitikai kérdésekben messze a kormány támogatottságán túlmutató egyetértés van, a választások egyik kérdése, folytatódhat-e ez a politika – jelentette ki a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken Szegeden. Novák Katalin szegedi egyetemistákkal beszélgetve azt mondta, Magyarországon egyetértés van abban, hogy a családokat támogatni kell. Nincs abban vita, hogy a … Olvass tovább
Több mint tízezren emelték gyermeküket egy időben a magasba
A Gyereket a magasba! akciót Budapesten kívül 36 településen, többek között Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Székesfehérváron, Veszprémben, Sopronban tartották meg.
Orbán Viktor: 1,9 millió magyar család kap pénzt, jön a nyugdíjprémium is
Tizenegy év alatt közel egymillió munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta újra négy százalék alá csökkent, egyetlen lépésre vagyunk a teljes foglalkoztatottságtól – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Országgyűlés őszi ülésének nyitónapján. Orbán Viktor úgy fogalmazott: A sikeres oltási programnak köszönhetően újra szabad nyarunk volt. Európai és világviszonylatban is az egyik … Olvass tovább