Alapjogokért Központ: egységesen elutasítják Gyurcsányék árnyékkormányát a magyarok

A választókorú magyarok csaknem 90 százaléka szerint nem szolgálja az ország érdekét, hogy Dobrev Klára vezetésével megalakult a Demokratikus Koalíció (DK) baloldali árnyékkormánya – közölte október 10. és 12. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült közvélemény-kutatására hivatkozva pénteken az Alapjogokért Központ az MTI-vel.

Olvass tovább

Idén nem tartanak központi ünnepséget a kormánypártok október 23-án

békemenet-mti-2021 Erzsébet tér

Vasárnap ismét az 1956. október 23-i forradalomra, valamint a köztársaság 1989-es kikiáltására emlékezik az ország. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy idén a kormánypártok nem tartanak külön ünnepséget, valamint reagált arra, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke az évforduló alkalmából utcára hívja az embereket.

Olvass tovább

Nem azt mondták, Feri… de van még más is

Forrás: Magyar Nemzet

A sokaság tudja, hogy kicsoda Gyurcsány. „Olvasom ellenzéki emberektől a közösségi médiában, ellenzéki lapokban, oldalakon, hogy nincs mit tenni, április 3-át követően az ellenzék számára egyetlen esély maradt, Gyurcsány Ferenc és a DK. Az most mindegy, olvasom, hogy éppen Gyurcsánynak hívják vagy Dobrev Klárának, a lényeg, hogy nem maradt más … Olvass tovább

Belebukott a botrányaiba Nemes László pesterzsébeti DK-s alpolgármester

Dobrev Klára és Nemes László

Nemes Lászlót a helyi Fidesz, majd saját önkormányzata is feljelentette, Szabados Ákos polgármester pedig belső vizsgálatot indított az ügyben, így lemondott DK-s alpolgármester. Sorra kerültek elő a botrányos ügyek az utóbbi időben a XX. kerület DK-s alpolgármesterével kapcsolatban. Nemes Lászlónak először a taxikártyájával kapcsolatosan kellett magyarázkodnia, az Adatradar által megismert számlák szerint … Olvass tovább

Kiszelly Zoltán: az egyszázalékos MSZP a végét járja

Nincs reális esélye, hogy az MSZP a 2024-es európai parlamenti (EP) választásig fordítani tudjon a lejtmeneten: a szocialista pártból túl sok párt szakadt ki, mindeközben karakter nélküli vezetőket választottak maguknak, és a szavazóbázisukat sem sikerült megújítani – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója a Magyar Nemzetnek.

Olvass tovább

Egy asszonyt és 12 éves gyermekét lakoltatta ki erőszakkal a DK-s polgármester

kilakoltatás

Rendőri kényszerítést is alkalmazni kellett abban a kis rákospalotai házban, ahol egy nő és gyermeke kilakoltatását akarták civil aktivisták megakadályozni. Szerintük van olyan megoldás, ami az ingatlantulajdonos önkormányzat számára is kedvező. A XV. kerületi DK-s polgármester, Cserdiné Németh Angéla szerint viszont aki nem együttműködő, azon nem lehet segíteni. Ilyen még … Olvass tovább

Az MSZP volt elnöke is átlépett a DK-ba

Molnár Gyula

A Demokratikus Koalícióba való „átigazolását” jelentette be Facebook-oldalán az MSZP korábbi elnöke. Molnár Gyula öt cikluson át volt Újbuda országgyűlési képviselője, két cikluson keresztül pedig polgármesterként vezette a kerületet, most a DK-ban folytatja a politizálást. „Fontos döntésen vagyok túl: beléptem a Demokratikus Koalícióba. A rendszerváltás óta részt veszek a magyar belpolitikában. Öt … Olvass tovább