Kiborult a bili Gyurcsány emberénél, trágárkodott egyet, majd kuplerájnak nevezte saját Hivatalát

Trippon Norbert DK Újpest

Újpest DK-s alpolgármestere szerint kupleráj van a Városházán, a munkatársak egy része lelkiismeretlen; azt nézik, mikor tudnak hazamenni; pontatlanul dolgoznak, bár „kurvára szeretik a fizetést felvenni”. Trippon Norbert újpesti DK-s alpolgármester mini-őszödi beszédben fakadt ki politikustársai előtt, nagyjából úgy, ahogy azt pártfőnöke, Gyurcsány Ferenc tette immár több mint tizenhét esztendeje. … Olvass tovább

A DK szóvivője nem mond igazat az üzemanyagárról

kálmán olga

Olvasom az úgynevezett Demokratikus Koalíció úgynevezett árnyékkormánya úgynevezett szóvivőjének nyilatkozatát az üzemanyagok árának vélelmezett emelkedéséről. A közlemény úgynevezett igazságokat fogalmaz meg, amelyek jellegzetessége, hogy nem igazak. Kálmán Olga kijelenti, hogy drágul majd az „orosz üzemanyag.”. Nem Oroszországban, hanem nálunk. Még mielőtt letagadná, pontosan idézem közleményükből a néhány szavas kijelentést: „drágább … Olvass tovább

Gyurcsányék majálisra csábítanak kordonbontás helyett

Forrás: MN

Míg a Momentum a felmérések, de még a baloldali pártok szerint is kudarcos módon folytatja az erőszakos kordonbontást, Gyurcsány Ferencék inkább országszerte majálisozni hívják a szimpatizánsokat. „A DK-több mint párt. A DK közösséget teremt” – hangoztatja a bukott miniszterelnök, akinek felesége, Dobrev Klára már február óta országos kampánykörútba kezdett. A … Olvass tovább

Elhunyt Vágó István

Váratlanul elhunyt Vágó István – közölte a Demokratikus Koalíció (DK) szombaton. Azt írták, hogy a sikeres televíziós, az ország egykori legnépszerűbb vetélkedőjének vezetője, a Szkeptikus Társaság alapítója, a DK elnökségében sok-sok éven át dolgozó társuk „örökre itt hagyott minket”. „A tényekért, a tudományért, a rációért és a szabad, európai Magyarországért … Olvass tovább

A DK megdicsérte Karácsonyt a keményebb hangvételért

Forrás: Origo

Miután Gyurcsány Ferenc március végén arról beszélt, hogy szerinte Karácsony Gergely nem teljesíti hazafias kötelezettségét azzal, hogy a kormány elleni küzdelembe nem hajlandó belevinni Budapestet, Karácsony Gergely pár napra rá be is jelentette, hogy bekeményít, ismét csődöt vizionált Budapesten és közölte, hogy „beszünteti a kormány finanszírozását”, azaz, hogy nem fizet … Olvass tovább

Brééking! A Laposföld-díj átadása versus a Savanyú a szőlő-díj megalapítása

Forrás: képernyőkép/Flagmagazin

Korábban éles vitákat váltott ki már a Szkeptikus Társaság jelöltlistája is, szombaton pedig a szervezet részéről bejelentették, a magyar pszichológia korszakos alakjának, tanszékvezető egyetemi tanárnak, számtalan tudományos díj birtokosának adják idén az „elismerést”. Mint korábban a Mandiner megírta: a DK-s Vágó István által vezetett Szkeptikus Társaság 2021-ben hirdette meg először … Olvass tovább

A főpolgármester bármit mondhat, a valóságban Gyurcsány Ferenc lekötelezettje

Karácsony Gergely többször riogatott csőddel az elmúlt években, de ez egyszer sem következett be – hívta fel a figyelmet Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Úgy néz ki Karácsony Gergely most teljesíti Gyurcsány Ferenc elvárásait, hogy legyen harciasabb a kormánnyal szemben – mondta a Mandinernek Deák Dániel, a … Olvass tovább

Botrány Hegedűs Andrea beszéde miatt! A CÖF nem kért belőle

Petőfi szobor Miskolcon

Hegedűs Andrea a DK országgyűlési képviselője aktuálpolitikai haszonszerzésre használhatta fel a város 1848-as megemlékezését. A CÖF nem kért ebből, távozott a rendezvényről. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) is koszorúzott volna a központi városi ünnepségen, amelyet az 1848-as forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett Miskolc önkormányzata. Az ünnepségen meglepődve tapasztalták a jelenlevők, … Olvass tovább

Mesterházy Attila átigazol a DK-ba?

Mesterházy Attila

A DK változatlanul pusztítja a baloldali rivális pártokat. Grőber Attila, az MSZP pápai elnöke  bejelentette átlépését a Gyurcsány Ferenc vezette szervezetbe, ám a következő időszakban tovább folytatódhatnak a nagy bejelentések. Mesterházy Attila, a szocialisták korábbi elnöke a Magyar Hírlap megkeresésére nem cáfolta, hogy ő is átigazolhat a DK-ba.   Grőber Attila, … Olvass tovább

A DK ifjúsági szervezete megrongálta Szálasi Ferencné Lutz Gizella sírját

Azt írták a Facebook-oldalukon, „nem néztük tétlenül, hogy az Orbán-kormány hatóságai egy hónapja asszisztálnak a Farkasréti temetőben, Lutz Gizella sírjából alakított Szálasi-emlékhelyhez”. A DK ifjúsági szervezete fekete festékkel fújta le Szálasi Ferenc képét – és a némiképp nyilaskeresztre emlékeztető feszületet – felesége sírján a Farkasréti temetőben. Azt írták a Facebook-oldalukon, … Olvass tovább