Mint korábban megírtuk, Dobrev Klára a paralimpikonokról kitalált hazugsággal hergelte követőit, amikor néhány napja azzal vádolta a kormányt egy Facebook-bejegyzésben, hogy a 2012-es londoni olimpiai játékok előtt az Orbán-kormány csökkentette a paralimpiai jutalmakat. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestület elnöke Gyurcsányné egyik Facebook bejegyzéséhez írt hozzászólást, miután Gyurcsány Ferenc felesége valótlant állított a paralimpikonok juttatásával kapcsolatban:
Dobrev Klára
Böszme mint a haza reménye
Az ellenzék „ki fogja söpörni a hatalomból” a Karmelita Kolostorban ülő „nemzetrabló, nemzetáruló brigádot”, jövő tavasztól „jó kézben lesz a haza sorsa” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnap, Budapesten, a DK XI. kongresszusán és az ellenzéki előválasztási kampánynyitó rendezvényén a budapesti Kongresszusi Központban.
Para, ahogy ez a nő hazudik
„Embertelen, hogy Orbán elvette a paralimpikonok járadékának egy részét!” – harsogja bele a világhálóba Dobrev Klára, feltéve a borzongató kérdést: „Vajon mi lehet Orbán Viktor szíve helyén?” – kezdi írását Francesca Rivafinoli a vasarnap.hu portálon. De mielőtt idéznénk néhány gondolatot, nézzük csak mit is posztolt ki DK. „Ugye, hogy minden … Olvass tovább
A cukrosnéni – The Sugar Mommy
Nem támadhatók a közerkölcs által védett, hagyományként is tisztelt családon belüli szabadságjogok. A magyar társadalom a genderkövetők attakja alatt áll, remélhetőleg nincsenek közöttük cukrosbácsik és -nénik. Mindenesetre vigyázzunk gyermekeinkre. Az édesgetés a politikusok fegyvertárában is megjelent. Az ellenzéki pártok a magyar gyermekvédelmi törvényt támadják, mert az szerintük nemcsak a pedofíliáról … Olvass tovább
A hazáért aggódók ünnepi fröcsögése
Már vártam, hogy így vagy úgy de a szivárványos koalíció vezérei az ünnep alkalmából valami koncot odadobnak rajongóiknak. Például Szél Bernadett közölte, mibe kerül az adófizetőknek az ünnepi program sorozat, külön kiemelve a tűzijátékot, ami környezetszennyező. Ugyan a hölgy is adófizetők pénzén élősködik és egy napig sem tud csendben maradi, … Olvass tovább
A politikusok már showder klubosok helyére pályáznak
Kedves humoristák! Tessék szíves lenni csomagolni, mert a vetélytársak nyomulnak! Ugyanis a politikusok sóderolnak, mint azt az elmúlt napok Facebook-bejegyzéseik igazolnak. Párat emeljünk ki és vagy a nevetéstől, vagy a döbbenettől, de folyni fog a könnyünk. Mindjárt nézzük a főváros első emberét, aki Facebook-oldalán rendre okos és szellemes bejegyzéseket tesz. … Olvass tovább
10 ezer életet menthettek meg a keleti vakcinák
Több ezer ember életét mentették meg a keleti vakcinák A fertőzés kialakulását valamennyi vakcina 85-90 százalékban megelőzte, a halálozások megelőzésében pedig 90 százalék felett volt az eredményességük – nyilatkozta Prof. Dr. Kásler Miklós videó interjújában, reagálva Szél Bernadett képviselő vádjára, aki tudományos adatok visszatartása címén csalással vádolta a minisztert. Kásler … Olvass tovább
Köszönjük Geri! Avagy fürdőzés a kamuzásban
KamuGeri belesétált Fletó csapdájába. Gyurcsány Ferenc az évek során a szisztematikusan összetákolt teljes összefogással feltétel nélküli kapitulációra kényszerítette az ellenzéki pártokat. Ez vezetett oda, hogy januárban aláírták azt a „vérszerződést”, amiből kitáncolni már nem lehet. Az a párt, amelyik mégis ezt tenné, annak vége, ezzel a lépéssel a saját halálos … Olvass tovább
Gyomorforgató, amit az oltásellenes Gyurcsányék művelnek
Gyomorforgató és álságos, hogy azok a Gyurcsányék beszélnek, akik pusztán hatalmi érdekből oltásellenes kampányt folytattak, hogy elbizonytalanítsák az időseket az oltással kapcsolatban és minden a járvány megfékezését célzó intézkedést támadtak – reagált a fidesz Dobrev Klára (DK) nyilatkozatára.
Dúsgazdag a DK-s politikusfeleség
Közzétette vagyonnyilatkozatát Gyurcsányné, aki a férje által megrendezett választási show keretében vallott a vagyonáról. A bukott kormányfő felesége elképesztően gazdag, luxusháza, luxusnyaralója és kimagasló fizetése mellett 200 millió forintot spórolt össze. A Blikk szerint a DK uniós képviselőjének vagyonbevallása azért is érdemelhet különös figyelmet, mert a hivatalos adatok szerint ő … Olvass tovább