Árnyékvilágról mint kifejezésről akkor hallottunk először, amikor vallásórán, hajdanán, valamikor az ötvenes évek elején úgy magyarázták meg nekünk ezt a fogalmat, hogy itt, a Föld nevű bolygón minden elmúlik, az emberi élet is, mert ez egy árnyékvilág. A túlvilágon aztán, ahová halálunk után kerülünk folytatódik az élet, amely már örökké fog tartani. Kiskorunkban elegendő is volt ez a magyarázat, később meg számos alkalommal volt már módunkban megismerkedni az örök életet hirdetők filozófiájával, akár teológusok, akár filozófusok vagy más foglalkozásúak voltak az illetők. Mindenki annak hitt, akinek akart és akar, így aztán jól elvagyunk ez idő tájt is az élet-halál kérdését boncolgató filozófiákkal.
Összenő, ami összetartozik: Ursula von der Leyen a Soros-birodalom örökösének jobbján feszít
Nagy gálavacsorát tartottak Soros szervezetei Münchenben, több politikus is a Soros-örökössel mutatkozott. Alex Soros, Soros György fia, a Soros-szervezetek új vezetője február 19-i közösségi médiában posztolt képei alapján a Nyílt Társadalom Alapítvány és a Nemzetközi Kapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR – a Soros-féle EU-s agytröszt) közös vacsoráján vett részt a Müncheni … Olvass tovább