A háború tönkreteszi a kultúrát például Ukrajnában is, pedig ha ő lett volna az elnök, akkor soha nem történt volna meg az ukrán háború és az október 7-i támadás Izrael ellen sem – fogalmazott a volt amerikai elnök.
Donald Trump
Amerikában elnökváltó hangulat uralkodik
Közeleg az első nyilvános vita a két elnökjelölt között: Donald Trump és Joe Biden egy hónap múlva áll a kamerák elé. A legfrissebb felmérés szerint elnökváltó hangulat van az Egyesült Államokban, a világpolitika felől nézve pedig rég volt ekkora tétje egy amerikai elnökválasztásnak, mint most. Trump szombat este ismertette programját … Olvass tovább
Ifj. Tóth György: Biden kormánya a zsarnokság szintjére lépett
Ezt az Amerikát a pokolba kell kívánni. Mert oda is való. Amerikai álom. Ugye, a rendszerváltás előtt, sőt egy ideig még utána is, vágytunk rá, hogy mi is olyan demokráciában élhessünk, ahol szabadon elmondhatjuk véleményünket, ahol nem fenyeget az a veszély, hogy a kormányon lévők akár erőszakkal is elhallgattatják az … Olvass tovább
Kohán Mátyás: Itt valami úgy hápog, mint egy szemérmetlen koncepciós per
Száz százalékos eredmény ellenjelölt nélkül – csak nem ez Joe Biden nagy terve? Kohán Mátyás írása. Megint szomorú hírt kell mondanom az amerikai jogállamiságról: nagyon olybá tűnik, mintha a Donald Trump elleni perek egyikét egyenesen a Fehér Házban rakták volna össze. Ami nagyjából olyan, mintha a Karmelita jogászai összeülnének a … Olvass tovább
Trump „titkos” tervet dolgozott ki az ukrajnai konfliktus lezárására
Korábban többször is kijelentette, hogy újraválasztása esetén 24 órán belül el kívánja érni az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus rendezését. Donald Trump volt amerikai elnök részletes tervet dolgozott ki az ukrajnai konfliktus békés lezárására, de azt nem hozza nyilvánosságra az egyesült államokbeli választások előtt – írta a Telegraph című brit … Olvass tovább
Lóránt Károly: A konzervatívoknak hosszú menetelésre kell felkészülniük
Mi az, amiben számos ország konzervatívjai egyetértenek? Mindenekelőtt a „mocsár kiszárítása”, vagyis a globális pénzhatalom nemzetek feletti és nemzeti érdekek elleni uralmának megszüntetése. A konzervatívok nagy nemzetközi seregszemléjének eredete 1974-ig nyúlik vissza, amikor az Amerikai Konzervatív Unió először szervezte meg ezt az évente megtartott összejövetelt, amely az idők során nemzetközivé … Olvass tovább
Volt amerikai nagykövet: Nem látok Európában olyan vezetőt, aki Orbán Viktorhoz lenne fogható
David Cornstein, Magyarország korábbi amerikai nagykövete szerint a magyar miniszterelnök „egy olyan ember, aki hisz abban, ami mellett kiáll, és meg is valósítja”. A diplomata az M1-nek adott exkluzív interjúban beszélt többek között az ukrajnai háborúról, az atomháború kockázatáról, valamint arról, hogy a háborúnak egyedül Donald Trump korábbi amerikai elnök vethet véget.
Videóüzenetet küldött Donald Trump a magyaroknak
„A woke támogatói nem ismernek sem Istent, sem hazát, sem családot és nem tudják, hogy a háború nem játék”
Brüsszelben betiltják, Budapesten ünneplik a „konzervatív dzsemborikat”, és míg Brüsszelben támogatják és lehetővé teszik a terror- és Hamász-párti tüntetéseket, Magyarországon ilyenek nincsenek, mutatott rá Szánthó Miklós. A Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) célja, hogy összehozza a békepárti és szuverenista erőket, mert ezek osztják a Nyugat igazi civilizációs értékeit, az … Olvass tovább
A lengyel elnök beszélhette rá Trumpot az ukránoknak szánt katonai segély támogatására – VIDEÓVAL
Andrzej Duda és Donald Trump régi szövetségesek, személyes jó viszony is összefűzi őket. Litvánia elnöke szerint Andrzej Duda sikeresen járt közbe Ukrajna ügyéért a volt amerikai elnöknél, republikánus elnökjelölt-aspiránsnál, Donald Trumpnál. A lengyel elnök múlt szerdán tárgyalt az amerikai politikussal annak a Trump Towerben lévő luxusapartmanjában, és az ukrajnai és … Olvass tovább