A szankcióknak a szabad piachoz semmi közük, ezek a hadviselés gazdasági részét jelentik, tehát már régen gazdasági világháború folyik.
ENSZ
ENSZ: akár a 8,3 milliót is elérheti idén az Ukrajnából menekülők száma
Az ENSZ becslései szerint idén 8,3 millió ukránnak kell a szomszédos országokba menekülnie, az orosz invázió okozta tömeges elvándorlás miatt – írja a Portfolio. Az ENSZ közölte azt is, hogy a menekültek nagy számából adódóan hozzávetőleg 1,85 milliárd dollárnyi forrásra lesz szükség olyan a befogadó országok támogatására, mint például Magyarország és … Olvass tovább
Szijjártó Péter New Yorkban tárgyalt a béke érdekében
Szijjártó Péter szombaton New Yorkban az ENSZ vezetőivel tárgyalt arról, hogy az ENSZ miként járulhat hozzá egy mielőbbi orosz-ukrán közvetlen tárgyaláshoz a béke érdekében. A külgazdasági és külügyminiszter az M1 csatornának elmondta, napközben Abdulla Shadiddal, az ENSZ-közgyűlés elnökével és Rosemary A. DiCarloval, az ENSZ főtitkár-helyettesével találkozott. Szijjártó Péter közölte, magyar … Olvass tovább
Abortuszpártiak és genderisták
Valószínűleg az Ordo Iuris az egyetlen olyan társadalmi szervezet egész Európában, amelyik ilyen hangosan és határozottan beszél az Unió ideológusainak összeesküvéséről, akik döntő befolyással bírnak az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok közötti partnerségi megállapodás tartalmára. Egy ártalmatlannak tűnő dokumentum várhatóan globális áttöréshez vezet. Brüsszel az EU … Olvass tovább
Már az ENSZ Ember Jogi Tanácsa is nekiment a gyermekvédelmi törvénynek
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában offenzíva indult a magyar gyermekvédelmi törvény ellen, a világszervezet tagjai a Soros-szervezetek álláspontját visszhangozzák. Norvégia például egészen világosan fogalmaz, amikor azt követeli, hogy a magyar kormány helyezze hatályon kívül azt a jogszabályt, amely megtiltja a „homoszexualitás népszerűsítését” kiskorúak körében. A skandináv országhoz számos más állam … Olvass tovább
„Mi fán terem a genderideológia, és milyen gyümölcsök várhatóak még erről a fáról?”
Székely János szombathelyi megyéspüspök tanulmánya a Magyar Kurírban. A nyugati kultúrkört néhány évtized alatt elárasztotta egy új életszemlélet, amely a szexualitás szinte bármilyen formáját helyesnek tartja, annak kiélését emberi joggá emeli, az elől minden korlátot el akar tüntetni, és nagy erővel támadja mindazokat, akik ezzel az új életszemlélettel esetleg nem … Olvass tovább
Francia alkotmányjogász: Egyik emberi jogi világszervezet sem független és pártatlan
Az Emberi Jogok Európai Bíróságán mintegy 20 százalékban vannak jelen olyan bírák, akik korábban Soros György szervezeteinél is tevékenykedtek. Felvetődik a kérdés: mennyire függetlenek a bírák és mennyire sérülhet a bírói függetlenség ilyen helyzetben? – erről is kérdezték Grégor Puppinck francia alkotmányjogászt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Végképp eltörölni a Nő-t?
A CitizenGo aláírás gyűjtésbe kezdett, mert az ENSZ egyik. állítólag a női egyenlőségért küzdő szervezete az elmebaj újabb lépcsőjére hágott. Az UN Women feladata lenne a nemek közötti egyenlőség biztosítása és a nők nagyobb szerepvállalásának elősegítése az élet minden területén. Íme a CitizenGo felhívása: „Most ugyanaz a szervezet, amelyik a … Olvass tovább
Fricz Tamás: A globalista világelit ronda tánca
A glasgow-i klímacsúcs kapcsán meg kell állapítanom, hogy a globális felmelegedés és az az ellen való lehetséges védekezés témája elképesztően egyoldalúvá vált, s egyetlen lehetséges értelmezés, ha tetszik, paradigma vette át az uralmat a tudományos életben és a közéletben, s ami még riasztóbb, a globális döntéshozók köreiben is.
Áder: cselekednünk kell!
A helyzet kritikus mivoltára figyelmeztető drámai hangütésű mondatok elhangzottak már korábban is, márpedig „nehéz a választókkal elhitetni, hogy már 26 éve mindig, folyamatosan a 24. órában vagyunk! Glasgow nemcsak az ambíciók emeléséről, de a hitelesség visszaszerzéséről, a cselekvésről és a mielőbbi látható eredményekről is szól” – mondta Áder János köztársasági … Olvass tovább