Fel kell gyorsítani Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz, mert a csatlakozás a legerősebb biztonsági garancia – jelentette ki Ursula von der Leyen szerdán Strasbourgban. Az Európai Bizottság elnöke Ukrajna további támogatását is hangsúlyozta. A kormányfő erre reagált.
Európai Bizottság
Szijjártó Péter: Brüsszel tervezete súlyos támadás a magyar rezsicsökkentéssel szemben
Az orosz energiaimport felszámolásáról szóló brüsszeli tervezet támadás a magyar rezsicsökkentéssel szemben, ennek nyomán évente nagyjából 600 milliárd forinttal nőne hazánk energiaimportjának költsége, ami jól mutatja, hogy Ukrajna támogatásának árát Magyarországgal akarják megfizettetni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
Olvasói reakciók a CÖF-CÖKA Európai Bizottságnak és a LIBE Bizottság delegációjának írt nyílt levelére
A CÖF-CÖKA vezetősége nyílt levélben fogalmazta meg, hogy határozottan elutasítja a LIBE Bizottság elfogult, illegitim politikai célokat szolgáló eljárását, egyúttal pedig meghirdették az Európai Unió megújulását támogató, civil alapon szerveződő konventet, amelyre minden, a nemzetállamok kölcsönös tiszteletén és együttműködésén alapuló uniós koncepcióban hívő európai civil szervezetet várnak majd. A nyílt … Olvass tovább
Szijjártó Péter: Valójában az Európai Bizottság vezetése nem képes a nagy kérdéseket kezelni
Az Európai Bizottság sok hibát követett el az elmúlt hetekben, ez vezetett a jelenlegi nehéz vámhelyzethez, de az utóbbi évek válságai is bebizonyították, hogy a brüsszeli testület nem képes az Európai Unió vezetésére nehezebb időkben – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Antalyában.
Felfüggeszti az EU vezetése a Donald Trumpnak válaszként szánt vámokat
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen bejelentette, hogy egyelőre felfüggesztik az Egyesült Államok büntetővámjaival szemben bevezetett uniós vámokat. Az unió vezetői arra reagálva hozták meg a döntést, hogy Donald Trump amerikai elnök a minap 90 napra felfüggesztette az amerikai vámok bevezetését. Az amerikai elnök szerdán jelentette be, hogy … Olvass tovább
Klímapénzekből hallgattatta el a konzervatívokat a Bizottság
Éghajlatvédelmi projektekre szánt pénzek egy részét a konzervatív és euroszkeptikus hangok támadására használták fel. Az Európai Bizottság az „éghajlatváltozás elleni küzdelemre” szánt uniós forrásokat baloldali nem kormányzati szervezetek és klímavédelmi szervezetek finanszírozására használta fel azzal a céllal, hogy azok egy befolyásolási műveletet keretében elhallgatassák a konzervatív hangokat – számolt be … Olvass tovább
Matteo Salvini: Nem Donald Trump, hanem Ursula von der Leyen jelenti a problémát az Európai Uniónak (videó)
A 800 milliárd eurós fegyverkezési terv felülvizsgálatát akarja kikényszeríteni az olasz miniszterelnök-helyettes. Matteo Salvini ennek eléréséhez; az egész Patrióta közösséget bevetné, ugyanis szerinte az Európai Bizottság elnöke, csak a német ipart akarja a lépéssel támogatni. Elmondása szerint, az országban lévő autógyárakat fegyvergyárakká alakítanák át. A Liga vezetője emlékeztetett: ez a … Olvass tovább
Háborús félelemkeltéssel igyekszik elterelni a figyelmet a valódi problémákról Brüsszel
A nyugati politikusok el akarják terelni arról a problémáról a figyelmet, hogy nem Oroszország kényszerült térdre az ukrajnai háború kezdete óta, hanem az Európai Unió gazdasága – jelentette ki Horváth József, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója. Szerinte az átlag európai polgárok semmilyen háborús konfliktusra sincsenek felkészülve.
Túlélőcsomag helyett jólélőcsomag: töltött káposzta, kolozsvári szalonna, rántott hús
A háborúhoz túlélőcsomag kell, a béke viszont jólélő csomagot hozhat. Maradjunk inkább az utóbbinál – hangsúlyozta Kocsis Máté a brüsszeli javaslat kapcsán közösségi oldalán.
Robert C. Castel: Pánikot kelthet a brüsszeli túlélőcsomag terve
A politikai célzat, amibe a túlélőcsomag kommunikációt beágyazták, igen súlyos üzeneteket hordoz magában és extrém esetekben önmegvalósító próféciává válhat. Brüsszel 72 órás túlélőcsomagot javasol az európaiaknak. A háborúpárti elit azt állítja, hogy az intézkedésre azért van szükség, hogy a lakosság készen álljon a különböző természeti katasztrófákra és válságokra. Azonban annak … Olvass tovább