Erősödik a hatalmi harc Brüsszelben. Ursula von der Leyennek az Európai Bíróság előtt kell felelnie a milliárdos védelmi kiadások miatt: az EU parlamenti képviselői bíróság elé állítják a bizottság elnökét.
fegyverkezés
Szijjártó Péter: Nem állunk be a háborút folytatni akarók sorába
A miniszter elmondta az amerikai külügyminiszternek, hogy az EU liberális, háborúpárti vezetői Brüsszelben szervezkednek Donald Trump ellen. Az Európai Tanács csütörtöki ülésén 26 tagállam által Ukrajna támogatásáról elfogadott politikai nyilatkozatnak nincs jogi jelentősége – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Szijjártó Péter emlékeztetett arra, … Olvass tovább
Egyre több jel utal arra, hogy a Nyugat készül egy háborúra
Brüsszel kötelező európai sorkatonaságot vezetne be
A júniusi európai parlamenti választások után felálló új EP-ben az első témák között tárgyalhatják majd a kötelező európai sorkatonaságot.
Európa fegyverkezik? Valóban?
Már régóta nem kerültek ki az európai egyetemi padokból olyan civil szakemberek, akiknek fogalma lehetne arról, hogyan működik egy hadsereg, hogy kell elképzelni egy összhaderőnemi hadműveletet, vagy éppen mi az eszkalációs létra – írja az uniós kapkodásról Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő. Mostanra kijelenthető, hogy az ukrán szempontból tragikus végkifejlete felé … Olvass tovább
Európa legnagyobb hadseregét építik a lengyelek
Varsó az elmúlt 50 év legnagyobb újrafegyverkezési akciójába kezd, válaszul az Oroszország által jelentett növekvő fenyegetésre – írja a Telegraph. A szomszédos háború és a növekvő félelem, hogy Lengyelország egy nap a Kreml célkeresztjébe kerülhet arra ösztönzi a lengyel kormányt, hogy gyorsan felfegyverkezzen. Idén a GDP 4 százalékát fogja védelmi … Olvass tovább
Lóránt Károly: Fegyverbe! Fegyverbe!
Az európai NATO-országoknak már a Csendes-óceán vidékén is lehetnek ellenségeik. E szempontból érdekes, hogy alig tíz év alatt, hogyan változott meg a NATO stratégiai koncepciója.
Fehér tej és fekete kávé a népvándorlás tükrében
Ha fekete kávét öntünk a fehér tejbe, akkor az azonnal barna tejeskávévá változik – kezdi értekezését olvasónk, aki gondolatait még 2015-ben vetette papírra, ám aktualitása mit sem változott. „Ha a két nagyon különböző folyadékot egy félig áteresztő hártyán keresztül hagyjuk érintkezni, akkor is ugyanez lesz a végeredmény, de jóval lassabb … Olvass tovább
Fricz Tamás: Az Orbán-kormány önvédelmi fegyverkezésbe kezd
„Az ötödik Orbán-kormányt a háború határozza meg. A Magyar Honvédségnek minden eshetőségre fel kell készülni, hangsúlyozom mindenre. A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy felkészültnek kell lennünk.” Fricz Tamás politológussal, a Civil Összefogás Fórum szóvivőjével beszélgetett a Vasarnap.hu. – Hogy látja mennyire válságkormány az ötödik Orbán-kormány? – Maximálisan, de erre nagy … Olvass tovább